kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Majdnem 1000 dolgozó hiányzik a MÁV-nál

A Fónagy János államtitkár által közölt adatok szerint 970 ember hiányzik a MÁV-csoportnál.

images

A MÁV-csoport a 2017., 2018. és 2019. évben is több mint 38 ezer munkavállalót foglalkoztatott, illetve foglalkoztat. A létszámhiány átlagosan mintegy 2,5 százalék - válaszolta Fónagy János államtitkár az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó írásban feltett kérdésére, mely a MÁV-csoport létszámadataira, illetve a létszámhiány mértékére irányult. Ahogy arra az mfor.hu cikke rámutat, ez azt jelenti, hogy 970 dolgozót bármikor tudna alkalmazni a MÁV-csoport.

Az államtitkár szerint leginkább a felsővezeték szerelői, elegyrendezői és forgalmi szolgálattevői munkakörökben mutatkozik létszámhiány. A MÁV toborzással és képzésekkel igyekszik csökkenteni a létszámhiányt, valamint pályakezdő diplomás programot is indítottak. Zlati Róbert, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke szerint a bérek tekintetében további fejlesztésekre lenne szükség. Mint elmondta, egy jegykezelő pótlékokkal együtt nagyjából bruttó 270 ezret keres, a forgalmi szolgálattevők kereste pedig bruttó 200 ezer forint. A lapnak nyilatkozó szakember szerint az lenne a cél, hogy a bruttó 270-300 ezer forintot nettóba kereshessék meg a dolgozók.

Mfor.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk