Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Magyar részvétellel épül a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépe

Magyar szakemberek és tudósok is csatlakoztak az olasz vezetésű konzorciumhoz, mely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig - adta hírül az MTI.

Magyarország is részt vesz abban az olasz vezetésű konzorciumban, amely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. A szaktárca közleményében hangsúlyozza, Európa gazdasági versenyképessége, társadalmi jóléte szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő szuperszámítógépes (HPC) kapacitás biztosítása a legnagyobb hozzáadott értéket teremtő tudományos, innovatív műhelyek számára.

Az Európai Unió ennek szükségességét felismerve 2018 őszén létrehozta az EuroHPC közös vállalatot, amelynek Magyarország is alapító tagja. A közös vállalat keretében pályázati formában egy éven belül három nagy és további öt kisebb HPC központ jön létre konzorciumban, több tagállam összefogásával. A megvalósítás költségeit fele-fele arányban a konzorciumi tagok és az EuroHPC közös vállalat forrásai biztosítják.

A pályázat csak úgy volt elnyerhető, hogy a helyszínt adó ország egy éven belül biztosítja a működéshez szükséges megfelelő géptermet és kiszolgáló gépészetet, energiaellátást, hűtést és a szakembergárda meglétét. A bolognai székhelyű CINECA non-profit szervezet minden feltételnek eleget tesz, a finn és spanyol vezetésű mellett így nyert támogatást Olaszország és további három tag konzorciuma - ismerteti az ITM.

Kiemelték, a magyar kormány helyzetértékelése szerint a befektetés a nagy teljesítményű számítástechnikába elengedhetetlen a világszínvonalú tudás megteremtéséhez és az előrehaladás eléréséhez. Magyarország ezért csatlakozott az olaszok vezette konzorciumhoz. A hozzájárulás nem pénzbeli, Magyarország a magyar szakemberek, tudósok tapasztalatával, munkájával támogatja a konzorcium létrehozását, működtetését, a szolgáltatások fejlesztését.

A csatlakozásnak köszönhetően számos komplex kutatási témán dolgozó hazai kutatócsoport, innovatív vállalkozás számára válik lehetővé, hogy hozzáférjenek a világ egyik legfejlettebb (150 PetaFlops feldolgozási sebességű) szuperszámítógépéhez. A technológia kiemelt alkalmazási területei lehetnek a gyógyszer- és vegyészeti kutatások, a mesterséges intelligencia, az önvezető járművek és a kapcsolódó infrastruktúra - tájékoztatott az ITM.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk