kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Már június első felében megszülethetnek az első támogatói határozatok az új kkv-pályázatoknál

A hatékonyságnövelést támogató high-tech és zöld pályázati felhívásra az 5-250 embert foglalkozó vállalkozások jelentkezhetnek.

A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 50 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázat keretében már június első felében megszülethetnek az első határozatok - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

György László kifejtette: a hatékonyságnövelést támogató high-tech és zöld pályázati felhívásra az 5-250 embert foglalkozó vállalkozások jelentkezhetnek. Az államtitkár szerint olyan pályázati konstrukciót állítottak össze, amelynek igénybevételével a vállalkozások hatékonyabb, versenyképesebb, válságállóbb munkahelyeket tudnak teremteni.

A konstrukció abban tér el a többitől, hogy nem kell külön pályázni eszközvásárlásra, energiahatékonysági beruházásokra, digitalizációra vagy képzésre, szakértői szolgáltatások igénybevételére, hanem nagyon tág keretek között kombinálhatják ezeket a lehetőségeket. A vállalkozásoknak legalább 2 százalékban kell eszközöket vásárolniuk; 50 százalékban költhetik a pénzt energiahatékonysági beruházásra, vagy ingatlanfejlesztésre, digitalizációra, 20 százalékban szakértői szolgáltatásra, képzésre, 10 százalékban forgóeszközökre és 1 százalékban még rezsire is - ismertette az államtitkár.

Az állam 100 forintnyi beruházáshoz 70 forint támogatást ad. Ráadásul, ez a forrás nemcsak a konvergenciarégiókban, hanem az egész országban elérhető a vállalkozások számára - tette hozzá. A támogatás feltétele, hogy az idei áprilisi foglalkoztatotti létszám 90 százalékát meg kell tartani. Ezt a feltételt azért így állapították meg, hogy ha a hatékonyságnövelő beruházások átmenetileg ahhoz vezetnek, hogy a vállalkozásoknak 10 százaléknyi munkavállalótól meg kell válniuk, erre lehetőséget biztosítsanak, hogy a későbbiekben versenyképesebb, hatékonyabb, termelékenyebb, ezáltal magasabb béreket fizetni képes új munkahelyeket tudjanak teremteni a következő másfél-két-hároméves időtávon - fejtette ki. Az első pályázatokat május 29-től lehet beadni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk