Megjelent: 6 éve

Háromszorosára emelné a bölcsődei dolgozók bérét az LMP

Növelné a bölcsődei férőhelyek számát az LMP, de a gondozók bérét, valamint az intézmények forrásait is megemelné a párt. A pályakezdő dolgozók jövedelmét megháromszorozná az LMP a munkaerőhiány csökkentése érdekében - írja az MTI.

images

images

Legfeljebb 5 gyermeket bíznának egy gondozóra a jelenlegi hét helyett - folytatta -, túlórapótlékkal oldanák meg az intézmények hosszabb nyitva tartását, az egyszülős családokat pedig babysitter szolgáltatással segítenék - hangsúlyozta a pártelnök, aki szerint a technikai és adminisztratív dolgozók bérét is rendezni kell.

Szél Bernadett szerint a családi napközik tavalyi átalakítása miatt nemhogy nőtt volna, még csökkent is a 3 év alatti gyermekek elhelyezésére szolgáló férőhelyek száma, egyre több településen egyáltalán nincs ellátás számukra.

Szűcs Viktória, a BDDSZ az ágazat dolgozóinak nehézségeit sorolva elmondta: a zömében női, gyakran csontritkulással küzdő gondozók naponta egy autónyi súlyt mozgatnak meg.

Emlékeztetett: korábban valamennyi parlamenti képviselőnek felajánlották a lehetőséget, hogy egy hétre kapcsolódjanak be az általuk végzett munkába, kezdeményezésükre pedig két fideszes és egy LMP-s politikus jelentkezett. Bár mindhárman úgy vélték: igen nehéz megélni a gondozók jövedelméből, később a kormánypártiakkal megszakadt a kapcsolat, csupán az LMP vitte tovább ügyüket a parlament elé.

Az érdekképviseleti vezető szerint igen fontos lenne, ha a társadalom nagyobb összeget fektetne be a gondozási gazdaságba, mert, ahogy egy tanulmányra hivatkozva elmondta, egységnyi befektetés ezen a területen sokkal több hasznot termel rövid- és hosszú távon is a társadalom számára, mint ugyanez az összeg az építőiparban, hiszen közvetlenül is közvetve is munkahelyeket teremt, és növeli az emberek jólétét.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk