Megjelent: 6 éve

Első házasok adókedvezménye 2019

Az első házasok kedvezményre a házaspár akkor jogosult, ha 2014. december 31-ét követően házasodtak össze - akár belföldön, akár külföldön -, és legalább egyiküknek ez az első házassága. Ezzel a kedvezménnyel az adóalap csökkenthető.

Az első házasok kedvezményét a házaspár mindkét tagja igénybe tudja venni (az is, akinek nem ez az első házassága). Az adókedvezmény bejegyzett élettársi kapcsolatban is érvényes, írja a NAV.

Az első házasok kedvezményének összege havonta 33 335 forint, ami azt jelenti, hogy az általuk fizetendő adó összege 5 ezer forinttal csökken. A kedvezmény a házasságkötés hónapját követő 24 hónapban vehető figyelembe.

Miután a kedvezmény csak a házassági életközösség fennállása alatt
érvényesíthető, ezért megszűnik a jogosultság, ha a házasság a 24 hónap alatt felbomlik, vagy a felek közül valaki meghal.

A kedvezményt megosztva is igénybe lehet venni, vagy csak az egyik fél is érvényesítheti, ha erről közösen nyilatkozatot tesznek.

A nyilatkozat INNEN is letölthető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek