kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megint zűr van a Tescónál?

Októberben mikor megállapodtak a Tesco vezetői a szakszervezetek képviselőivel a béremelés mellett azt is ígérték, hogy a dolgozók tehermentesítése érdekében új embereket toboroznak, csakhogy az alkalmazottak év végi beosztásán ez egyáltalán nem látszik - írja a Magyar Idők.

images

images

A Tesco azt közölte a lappal, hogy nem aggódnak a munkaerőhiány miatt, ez nem fog fennakadást okozni az adventi időszakban - írják.

A lap úgy tudja túlórák, szabadnap nélküli munkahetek, és az igényelt szabadságok visszatartása jellemzi az adventi időszakot. Több dolgozó is jelezte, hogy nagyon zűrös időszak a december az áruházláncnál. "Advent három hétvégéjén mindkét nap dolgoznom kell, és van olyan hét decemberben, amikor csupán egyetlen szabadnapom lesz. Közvetlenül az ünnep előtt mindössze egy napot tudok majd készülődni a családi karácsonyra, holott már hetekkel ezelőtt azt kértem, az idén legyenek megértőbbek a beosztásomat illetően" - mondta a lapnak az egyik Tesco dolgozó.

Túlórákkal sem tudják megoldani a létszámhiányt, így ebben az időszakban számos áruházban visszatér az éjszakai árufeltöltés, de így is akadnak fennakadások pl. árufeltöltés, a raktárak, illetve a beszállított termékek kezelése is problémákba ütközik.

A lap információ szerint főleg a friss termékek (tej, tojás) nem kerülnek ki időben a polcokra, így főleg a vidéki áruházakban előfordul, hogy a vásárlók ezekhez napokig nem jutnak hozzá. "Katasztrofális a létszámhelyzet, nem tudjuk ellátni a hátsó területek munkáit. Üres polcok fogadják a vevőket, rengeteg árucikk esetében készlethiány van. Itt az idő, lépni kell! Kétségbeesve kérjük a Tesco régiós veze­tőit, és a központban dolgozó munkatársakat, hogy álljanak be mellénk, és támogassák az áruházi dolgozók munkáját" - írja az egyik dolgozó egy belső levelezésben.

Több logisztikai központból pedig nagy mennyiségű, lejárt szavatosságú sör, és üdítő érkezik az üzletekbe, amire néha a vevők hívják fel a figyelmet.

A Tesco sajtóosztálya rövid választ adott a Magyar Idők kérdéseire: "A múlt héten indult intenzív, szezonális toborzási kampányunk, problémákra nem számítunk."

Fotó: Wikimedia
Magyar Idők


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk