Megjelent: 17 éve

Előnyben a vállalkozások- haladék és könnyítés várható

2008 júliusára tolódik a cégek társasági szerződéseinek a korábban szeptember elsejéig előírt kötelező módosítása, a társaságok a saját honlapjaikon is közzétehetik a cégjegyzékben szereplő adatok megváltoztatását, illetve olcsóbbá és gyorsabbá is válik a szerződésmintával történő cégalapítás, mint hagyományosan - egyebek mellett ezek a változások köszöntenek be szeptember 1-jétől.

A cég-, a csőd-, a gazdasági társaságokról szóló, valamint az illetéktörvény június elejei módosításának több szabálya szeptember 1-jén lép hatályba. A cégtörvény névfoglalását például ezentúl a társaság ügyvédje elektronikus úton kérheti.
Szeptembertől különválhat a cég székhelye és a központi ügyintézés helye. Amennyiben a székhely nem azonos a központi ügyintézés helyével, ezt a cégjegyzékben is jelölni kell. Új szabály, hogy cég székhelyeként ügyvédi iroda is megadható.
A cég bejegyzéséhez - illetve a változás bejegyzéséhez - szükséges aláírási címpéldányt eddig csak közjegyző készíthette, ám ezt szeptembertől ügyvéd is megteheti, de csak akkor, ha a cég létesítő okiratát - illetve annak módosítását - is ő készíti, és az a cégbírósághoz benyújtott anyag mellékletét alkotja. A cégjegyzékbe bejegyezhető az elektronikus aláírás is, a bejegyzett - és tanúsítvánnyal rendelkező elektronikus aláírás - a cégjegyzésre jogosult személy cégszerű aláírásának minősül.
A társasági törvény több olyan kötelezettséget tartalmaz, amikor a Cégközlönyben kell közzé tenni a változást A jövőben a cég választhatja azt, hogy a kötelező közleményt nem a Cégközlönyben, hanem a saját honlapján hozza nyilvánosságra. Ilyenkor viszont a cégjegyzéknek tartalmaznia kell a honlap nevét. A saját honlapon történt közzététellel egyidejűleg a közleményt - szintén elektronikusan - meg kell küldeni a társaság összes ismert hitelezőjének is. Feltétel még, hogy a cégnek folyamatosan működtetnie kell a honlapját.

Megjelenik a cégjogban az egyszerűsített cégeljárás, ilyenkor a létesítő okirat a törvény mellékletében lévő szerződésminta alapján készül, és azt elektronikusan kell beadni a cégbíróságnak. Szerződésmintával csak közkereseti, betéti, korlátolt felelősségű és zártkörű részvénytársaság alapítható. A bejegyzési kérelmet jövő év közepéig két munkanapon belül, akkortól viszont a beérkezést követő egy munkaórán belül kell elbírálni. Az elbírálást és a határozathozatalt nemcsak cégbíró, hanem akár bírósági ügyintéző is végezheti ebben az esetben.
Amennyiben a cégbíróság nem tartja be az említett egyórás határidőt, a vezetője egy napon belül intézkedik az elbírálásról, és amennyiben erre nem kerül sor, akkor másnap - a beadott tartalommal - a törvény erejénél fogva létrejön a bejegyzés.
Az egyszerűsített cégeljárás illetéke lényegesen olcsóbb lesz, mint a hagyományosé. Például amíg egy hagyományos - létesítő okirattal, nem pedig szerződésmintával alapított - zrt. vagy kft. bejegyzési illetéke 100 ezer forint, addig ugyanez szerződésmintával mindössze 15 ezer forint.

Végül a gazdasági társaságokról szóló törvény módosítása megszüntette, illetve kitolta a cégek - eredetileg ez év szeptember 1-jére előírt - alapító határozatot módosító kötelezettségét. Az eredeti szöveg azzal fenyegette a cégeket, hogy amennyiben elmulasztják a módosítások kötelező átvezetését, a cégbíróság törli őket a cégjegyzékből.
Az új szabály ezt a 2006. szeptember 1-jei határidőt kitolja 2008. július 1-jére, és egyúttal felmentést ad számos korábbi kötelező módosítás alól. Így ha egy társaság létesítő okirata szám szerint hivatkozik a korábbi társasági törvényre, azon automatikusan a 2006-ban hozott új törvényt kell érteni. A közkereseti és betéti társaságoknál a létesítő okiratban szereplő taggyűlést sem kell átírni - az új törvény terminológiája szerint - tagok gyűlésére. Amennyiben egyéb módosítanivaló nincs, akkor elég, ha a cég képviselője jövő év július 1-jéig levelet küld a cégbíróságnak, amelyben kijelenti, hogy a társasága mindenben megfelel az új társasági törvény előírásainak. Ez a bejelentés nem illetékköteles, és ügyvédi ellenjegyzés sem kell hozzá.

Népszabadság

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk