Megjelent: 5 éve

A Nimród főszerkesztője lett Kovács Zoltán

Közel harminc év után küldték el a vadászlap vezetőjét, többektől megválhatnak az átalakítás során. „Én már csak a munkatársaim miatt aggódom”- válaszolta a Népszava kérdésére Zoltán Attila, az eddigi főszerkesztő.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöksége július 27-től 2021. december 31-ig bízta meg Kovács Zoltán államtitkárt - nem mellesleg a vadászati világkiállításért is felelős kormánybiztost -a Nimród Vadászújság főszerkesztői teendőivel, a kiadói teendőket pedig a kiállítást szervező Egy a Természettel Nonprofit Kft.-nak adták át.

Zoltán Attila, a lap jelenlegi főszerkesztője, aki több mint 29 éve vezeti az újságot azt mondta a Népszavának: „Hetvenkét éves vagyok, ebben a korban már várható volt egy ilyen döntés, így vagy úgy”.

Hozzátette, kollégái miatt azért aggódik - bár a tizenegy belső munkatársnak megígérték, hogy találnak nekik helyet az új felállásban is, de várható, hogy nem mindenkit vesznek majd át.


Népszava

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk