kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Interim menedzser

Az interim menedzser külső szakemberként old meg helyzeteket a cégnél, ahová az interim feladatra szerződtetik.

Az interim menedzsereket általában céges krízishelyzetekben, vagy akkor hívják, amikor nem sikerül betölteni egy-egy vezetői pozíciót valamilyen okból. Ma már nem csak elsőszámú vezetőnek, hanem operatív vezetői pozícióba is keresnek helyetteseket, "problémamegoldókat" a cégek.

Ezeket a vezetőket egyedi feladattal, határozott időre bízzák meg, 3-6 vagy 9 hónapra, rendbe tegyenek egy részleget vagy területet egy szervezetben.

Interim menedzserré általában a versenyszférában eltöltött 10-20 vagy 30 év után, jelentős vezetői tapasztalattal válik valaki. A szakmai tapasztalat ebben az esetben óriási érték, de a külsős munkához az is elengedhetetlen, hogy az illető szeresse a kihívásokat és a vészhelyzeteket, ezekben jól tudjon működni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek