kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Készségszintűvé kell válnia az informatikai tudásnak

Hogy informatikai területen szakemberhiány van, az manapság szinte axióma. Ennek a hiánynak a pótlására különböző többé és kevésbé életképes kísérletek zajlanak. A lemaradást azonban, különösen a szükségletek exponenciális növekedésének fényében nem könnyű pótolni. A digitalizáció ma már szinte minden munkahelyet, munkakört érint, így az informatikai ismeretekre azoknak is szüksége van, akikből nem lesznek programozók. A helyzetről a HR Portal az Oracle Hungary oktatási igazgatóját, Gere Istvánt kérdezte. A cég megállapodást kötött szeptember elején a KIFÜ-vel (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség), amely szerint oktatási anyagokkal látják el az egyetemeket.

images

Az automatizáció, robotizáció, mesterséges intelligencia kapcsán kétféle narratíva van, az egyik ijeszget, a másik a pozitív nézőpontot próbálja hangsúlyozni. Hogyan látják, mi a realitás? Ezek a folyamatok már nem a jövő, hanem a jelen, hogyan tud tenni az egyes ember, hogy értékes maradjon?

Kétségtelen, hogy manapság “divatban van” pánikolni ezzel a témával kapcsolatban, rengeteg cikk lát napvilágot a nemzetközi médiában is, amely óriási mértékű munkanélküliséget jelez előre. Kai-Fu Lee, a világ egyik legelismertebb kockázati tőkése nemrégiben azt jósolta, hogy egy évtizeden belül ezek a technológiák a mai munkahelyek 50%-t ki fogják váltani, a Világgazdasági Fórum egy jelentése szerint pedig 5 millió munkahely válik feleslegessé az új technológiai megoldások miatt.

Nem alaptalan azt állítani, hogy veszélyben vannak a munkahelyek, bizonyos állásokat valóban át fognak venni a robotok és intelligens szoftverek. A történelem során azonban már korábban is szembesülhetett a társadalom hasonló jelenséggel, gondoljunk csak a személyi számítógép megjelenésére vagy az ipari forradalom találmányaira. De mindig voltak, akik megtalálták az útját, hogy az új technológiákat ugródeszkának használják új lehetőségek és újítások számára. Jelen helyzetben talán az a legaggasztóbb, hogy a korábbiakhoz képest a munkaerőpiac sokkal gyorsabban változik, mint valaha, vagyis nagyon kevés időnk van igazodni az új igényekhez.

Ezért leginkább arra kell koncentrálni, hogy jobb technikai/műszaki alapokkal felvértezett, informatikát készségszinten használni tudó munkaerőt képezzünk. Nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte gondot okoz, hogy az oktatási rendszer nem tudja kiszolgálni a munkaerőpiacot, és a cégek nehezen találnak reál/műszaki végzettségű végzősöket.

A cég saját toborzási tapasztalatai milyenek? Mennyire kell küzdeniük a konkurenciával a munkavállalókért - nem csak az újakért, hanem a megtartásért?

Azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben nagyon nagy a pezsgés, mozgás az informatikai állások piacán, sok cég keres embert, de sokan váltanának is. Így általánosságban nem tapasztalunk nagy nehézségeket a toborzásban, de az valóban látszik, hogy másképpen, más szempontok alapján keresnek a munkavállalók. A jó fizetés mellett legalább olyan fontos lett a jó brand, az a cég, amelynek értékeivel a munkavállaló azonosulni tud, valamint magas színvonalú, érdekes projekteket, karrierutat, fejlődési lehetőséget kínál.

Hozzánk például szívesen jönnek a jelentkezők, mert sok oktatást, fejlődési lehetőséget, szakmai certifikációkat nyújtunk. Nagyon jól működik a belső ajánlási programunk is - vagyis munkatársainkat ösztönözzük, jutalmazzuk azért, ha a nyitott pozíciókra ismerőseik, barátaik közül ajánlanak potenciális jelöltet.

Azt is fel kellett ismernünk, hogy a jelöltek keresésénél rugalmasan kell eljárni. Mindig elsősorban személyiséget keresünk, akiről úgy gondoljuk, hogy jól tudna működni a mi szervezünkben, cégkultúránkban. Ha szakmai szempontból nincs is meg egészen pontosan minden szükséges ismerete, ezeket tudjuk pótolni, fejleszteni képzéseink széles tárházából.

Gere IstvánGere István, az Oracle Hungary oktatási igazgatója
Hogyan lehet kedvet csinálni ehhez a szakmához, népszerűsíteni? Bár ezért nyilván a kiemelkedő bérezés is tesz, de úgy látszik nem elégséges?

A maga eszközeivel az Oracle elkötelezett emellett a cél mellett. 2016-ban bejelentettük 3 éves támogatási programunkat, amelynek keretében összesen 1,4 milliárd dollár értékben, pénzbeli és természetbeni támogatás formájában támogatja az informatika oktatás előmozdítását az Európai Unió országaiban.

Közel 1000 európai oktatási intézmény működik együtt jelenleg az Oracle Academy-vel, a vállalat informatikai oktatási programjával, amely 3,1 millió diákot ér el 110 országban. A felajánlás része további 1000 európai tanár képzése informatika, Java és adatbázis-kezelés témakörben, valamint további 1000 európai oktatási intézményre szeretnénk kiterjeszteni az oktatási programot.

Magyarországon Junior Programunkat 10 évvel ezelőtt indítottunk útjára. Célkitűzése, hogy az egyetemi tanulmányokat kiegészítő, magas színvonalú ingyenes képzést biztosítson, amely megfelel az aktuális piaci igényeknek. Naprakész, piacképes tudáshoz juttatja a végzős hallgatókat, akik vizsgát is tehetnek, és a legjobbakat nem ritkán azonnal állásajánlatokkal is megkeresik. A kurzusok jelenleg az ELTE termeiben folynak, cég szakértőinek előadásában. Minden félévben 4-500 hallgató regisztrál rájuk. Budapesti hallgatók a helyszínen, vidéki hallgatók online vehetnek részt az előadásokon, illetve tehetik le a vizsgát.

Milyen pluszt jelent az egyetemistáknak - mennyiben más szemléletet, használható, alkalmazható, gyakorlati tudást -, hogy tréninganyagokat kapnak az Oracle-től a KIFÜ-vel kötött megállapodás alapján? Milyen jellegű anyagok ezek?

A GINOP-3.1.1 projekt, amelynek projektgazdája a KIFÜ, egyik célkitűzése a felsőoktatási intézmények és az IKT vállalkozások együttműködésének ösztönzése. Első lépésként az Oracle az Academy programjának az összes magyarországi felsőoktatási intézményre történő kiterjesztéséről kötött megállapodást KIFÜ-vel a projekthez kapcsolódóan. Az ingyenes tananyag és a labor munkákhoz szükséges szoftverhasználaton túl a megállapodás fontos része, hogy az Oracle a következő években folyamatos továbbképzést nyújt az egyetemi oktatóknak a projektben szereplő témakörökben. A cég a fent említett programokban szereplő tananyagokat és magukat az oktatási módszereket is folyamatosan fejleszti a piaci igényekhez. Ezáltal a diákok egyrészt a legfrissebb versenyképes tudáshoz juthatnak hozzá, másrészt felkészítést kapnak a piacon elismert Oracle minősítések megszerzéséhez.

De nem késő-e az egyetemen „beavatkozni”? Hiszen már az is problémát jelent, hogy eleve nem jelentkeznek elegen műszaki és informatikai irányú képzésekre?

Az egyetemi/felsőoktatási szakirányú képzések támogatása mellett az is fontos, hogy már a fiatalabb diákok érdeklődését is felkeltsük a reál és műszaki tárgyak iránt. Az általános- és középiskolásokat célzó programok különféle színes, izgalmas projektek, mint például a Raspberry Pi Időjárás Állomás projekt, vagy a nemrégiben útjára indult the Bloodhound Project.

A Bloodhound új partnereként a cég felhőalapú technológiát fog szolgáltatni a projekt számára, amely lehetővé teszi a hangsebességnél is gyorsabb Bloodhound autóban telepített több mint 500 érzékelő adatainak gyűjtését, elemzését és a világ különböző pontjain található tantermekbe való továbbítását. Ezeket az adatokat használva a diákok pontos képet alkothatnak arról, hogyan röpíti a technika szinte rakétaként a világ leggyorsabb szárazföldi autóját az 1600 km/órás álomsebesség felé. A mérföldkőnek számító műszaki projekt a tanároknak is segítséget fog nyújtani abban, hogy megszeretessék a tudományokat, a technológiát, a mérnöki gyakorlatot és a matematikát a tanulókkal. A projekt már eddig is kiemelkedően fontos szerepet játszott a műszaki-tudományos területen, mivel évente több mint 100 000 diák foglalkozik az iskolai tanrend keretében a Bloodhound projekthez kapcsolódó tevékenységgel. Világszerte további milliók vesznek részt valamilyen módon a rekordkísérletben, és számuk az idén várhatóan ugrásszerűen tovább nő majd, amikor az autó megkezdi a pályateszteket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk