Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Orbán: Magyarország történetében először fizetünk nyugdíjprémiumot

Orbán Viktor elmondta először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés. A kormányfő a tanácskozáson közölte azt is: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok - írja az MTI.

A nyugdíjprémiumról szólva Orbán Viktor elmondta: a kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés. A háttere pedig az, hogy ha a gazdaság jól teljesít - 3,5 százalék fölött -, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert "ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is", hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez - fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így "jó reményünk van arra, hogy (...) 2018-ban is lesz nyugdíjprémium", vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is - közölte.

A miniszterelnök felidézte, 2010-ben megállapodást kötöttek a nyugdíjasokkal arról, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, amit sikerült tartani, sőt szerény növekedés is történt. Azt is kiemelte, hogy az államadósság minden évben csökken, a nyugdíjakat nem hitelből fizetik és emelik, hanem az ország saját teljesítményéből.

Az ülésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kifejtette: a kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. A kiszámításáról elmondta: a nyugdíjprémium maximuma 12 ezer forint, amit egy átlagnyugdíjas meg is kap. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent.

Így egy átlagnyugdíjas mintegy 23 ezer forinttal kap többet novemberben, mint amennyi esedékes lenne - közölte Novák Katalin.

Orbán Viktor a nyugdíjemeléssel kapcsolatban megjegyezte, hogy januártól 3 százalékos inflációval számolnak, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk