Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés. Az LMP nem vett részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beiktatásán, a DK képviselői - előzetes jelzésüknek megfelelően - nem szavazták meg Orbán Viktort miniszterelnöknek - írja az MTI.

A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor ezután esküt tett az Országgyűlésben. "Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt" - jelentette ki.

"Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni" - mondta Orbán Viktor.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese elmondta a DK azért nem szavazta meg Orbán Viktort, mert "egy agymosásra, félelemkeltésre és választási csalásra épülő illiberális hatalom nem lehet legitim, ezért Orbán Viktor sem lehet legitim miniszterelnök". Közölte, döntésük nem pusztán arról szól, hogy a DK szembenáll Orbán Viktorral. Ez a döntés arról szól - folytatta - , hogy a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, és ilyen helyzetben senki sem hivatkozhat a népakaratra.

Vadai szerint minden hazugság, gyűlöletkeltés és fenyegetés az elmúlt hónapokban és években "ezért a napért volt". Hozzátette: ezért tartották hazugságban az országot "migránsapokalipszissel riogatva". Ezért hallgatták el a kormánypárti sajtóban az ország szisztematikus szétlopását. Ezért utaztatták ukránok tömegét a Fideszre szavazni és minden bizonnyal ezért történtek a csalások az április 8-i választáson - sorolta kifogásait.

Szél Bernadett a Facebook-on azt írta, a parlament ülésén nem vitatják meg a kormányprogramot, és nemcsak azért, mert a Fidesz nem készített kormányprogramot, hanem azért is, mert Orbán Viktor szavaira az ellenzék időt sem kap reagálni. "Innentől kezdve az eseményt az LMP parlamenti frakciójával a Fidesz belügyének tekintjük és azon nem veszünk részt" - fogalmazott Szél Bernadett.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk