kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Egy verseny a programozók krémjének

Az Országos IT Megmérettetésen idén 2200 IT szakember indult.

Harmadik alkalommal indult útjára az Országos IT Megmérettetés az IThon.info szervezésében, idén 2200 IT szakember mérte össze tudását. A DXC Technology a kezdetektől részt vesz a feladatok kidolgozásában: idén két kategóriában adta fel a leckét a jelentkező IT-szakembereknek. Tóth Mária, a cég szoftverfejlesztési igazgatója szerint egy ilyen verseny nem is csak a képességeket, hanem inkább az attitűdöt méri: ki veszi a fáradságot a jelentkezésre és feladatok megoldására.

Nem is egy, hanem rögtön nyolc kategóriában indult az egyik jelentkező, aki második alkalommal vett részt az Országos IT Megmérettetésen. Tanulási céllal jelentkezett, végül két első díjat is bezsebelt. „Kicsit fárasztó volt végigcsinálni a 8 kategóriát, de nagyon pozitív, hogy a tavalyihoz képest jóval kevesebb hibával találkoztam a feladatokban” – mondja a versenyző, aki a .NET fejlesztés C# nyelven kategória győztese lett, melyhez a DXC írta a feladatokat. „Tetszett a feladat kerettörténete, főleg hogy valóban kapcsolódott hozzá a megoldandó probléma, nem csak úgy oda volt írva valami mese. A kódok hatékonytalansága elég zavaró volt, de persze a valóságban is meg kell tudni küzdeni az ilyesmivel.”

A feladatkiírásban egyre rutinosabbak lettünk, kevesebb hibajelzés és kérdés érkezett hozzánk, mint az elmúlt években. A csapatom nagyon szereti együtt kitalálni a sztorikat, igazi csapatépítő tréninggé szoktak alakulni az ötletelések” – mondja Tóth Mária, a DXC szoftverfejlesztési igazgatója. „Szerintem egy ilyen versenyre a programozók krémje jön el. Nem csak képességet mér, hanem jól megmutatja, hogy ki az, aki veszi a fáradságot és jelentkezik, ki érzi úgy, hogy ez a valódi, szeretett hivatása. A belső ambíció megnyilvánulása, hogy megmutassa a világnak a tudását” – mondja Tóth Mária, aki szerint az IT Megmérettetés, az informatikai szakemberek országos versenye egyértelműen hiánypótló.

A versenyen idén 2200-an indultak, a legnépszerűbb kategória a Szoftvertechnológia nevű nyelvfüggetlen programozással foglalkozó új kategória volt, melynek 1100-an kezdtek neki és 702-en be is fejezték a feladatokat. A 2200 nevező mindössze 5 százaléka volt női IT-s – ez az arány körülbelül megegyezik a munkaerőpiacon tapasztalható férfi-nő aránnyal. A legjobb 20 közé is hasonló nagyságrendben jutottak női versenyzők.

„A III. Országos IT Megmérettetésen induló versenyzők ismét bebizonyították, hogy szeretik játékosan megmérni tudásukat. A végzős egyetemistáktól kezdve a tapasztaltabb szakemberekig mindenki talált kihívást a megmérettetésben. Sokan azt szeretik benne, hogy egyszerre ad lehetőséget a specialistáknak, kiemelkedő tudásukat bizonyítani, és a sokoldalú IT szakembereknek, sok fronton megmérettetni. Az alaptudáson kívül megmutatkozik a gyorsaság, a nyomás alatt való reagálás mikéntje, kitartás, a türelem mint fontos soft skillek is az IT szakmában” – mondja Pulay Gellért, a versenyt rendező IThon.info portál vezetője.

Egy ilyen verseny fordulói során nagyon jól felmérhető, hogy milyen mennyiségben és minőségben találhatók a munkaerőpiacon a feladatunk megoldásához szükséges tudással rendelkező programozók. Ez fontos hozadéka számunkra a versenynek. És persze emellett nagy megtiszteltetés, hogy már harmadik éve szerepelhetünk mint kategória-hitelesítők, ebben az évben két kategóriában is” – mondja Czibók Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója.

Az online verseny célja idén is az volt, hogy megmutassa a magyar informatikusok kimagasló tudását és kreativitását. Az abszolút győztes a 2017-ben már egyszer az első díjat megszerző Zentai Ármin lett.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök

A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk

Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok?

2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk

Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk