Megjelent: 7 éve

Akár ott is hagyná az állását, ha nem engedik rugalmasan dolgozni?

A munkavállalók harmada hagyta már ott a munkahelyét azért, mert a főnökei nem engedték legalább részben a rugalmas munkavégzést. Mások pedig éppen ezért készülnek felmondani vagy keresnek másik állást, derül ki egy kutatásból.

A legkülönfélébb lelki alkatú és munkakörű emberek váltanának szívesen rugalmas munkavégzésre a flexjobs.com 2016-ban 5. alkalommal elvégzett felmérése szerint. Az éves felmérés keretében 3100 munkavállalóból 39% szülő, 26% szabadúszó, 21% introvertált, 20% vállalkozó, 16% gondozó, 11% “digitális nomád”, aki folyton úton van, 9% diák, 4,4% környezetvédő, 2% katonafeleség, aki mind szívesen választanák ezt a megoldást.

33% már hagyott ott munkahelyet azért, mert a főnökség nem engedte a legalább részben rugalmas munkavégzést,14% már gondolt rá, hogy emiatt távozik, 18% pedig éppen ezért készül felmondani és keres másik állást. A válaszadók 96%-a van meggyőződve róla, hogy a rugalmasabb munka pozitív hatással lenne az életminőségére, 79% hiszi, hogy az egészsége is javulna tőle, 87% véli, hogy kevesebb stressz érné így.

A felmérésben arról is megkérdezték az embereket, hogy hol dolgoznak legszívesebben, ha épp egy nagyon fontos projekttel kell haladniuk. Csak 7%-uk válaszolta azt, hogy ha választhatna, akkor is a munkahelyén ülne. 9% inkább másutt végezné el a feladatát.


  • 8% kávéházban, könyvtárban vagy valami más helyen ülne le a laptopjával
  • 8% az irodában dolgozna, de nem akkor, amikor a többség bent van
  • 51% az otthonát jelölte meg a preferált helyként
  • 26% csak az olyan feladatok elvégzéséhez menne be az irodába, amelyet nem lehet máshol megoldani


A válaszok azt is egyértelműen megmutatták, hogy az emberek nagy része szerint messze nem az irodában a leginkább produktív. 65% vélekedett úgy, hogy máshol eredményesebben dolgozik. Egy magyar kutatás is bizonyítja, hogy tényleg többet dolgozunk, ha otthon lehetünk. De miért? A válaszadók háromnegyede szerint a legfontosabb, hogy kevesebbszer szakítják félbe. Sokakat (69%) az értekezletek zavarnak, 68% szerint az irodai intrika hiánya a legjobb a távmunkában. 67% emelte ki, hogy csökken a stressz a kevesebb utazás miatt, de a válaszadók több mint felének egyszerűen azért vonzóbb otthon dolgozni, mert kényelmesebb.

Még áldozatokra is hajlandók lennének a lehetőségért. 29% akár 10-20%-kal alacsonyabb bérért is dolgozna, mint amit jelenleg kap, 22% lemondana a szabadsága egy részéről, 81% pedig lojálisabb lenne a cégéhez, ha flexibilisebb lenne a munka.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk