Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tömeges leépítés jöhet a Volkswagennél

A német Volkswagen csoport (VW) vezetője szerint tömeges leépítéssel fenyeget az autóiparban az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek tanácsában kötött megállapodás - írja az MTI.

Herbert Diess vezérigazgató a Süddeutsche Zeitung című német lapnak elmondta, hogy az ágazat számára továbbra is csak az lenne megfelelő, ha 30 százalékkal kellene csökkenteni az új autók kibocsátását 2030-ig a 2021-es szinthez képest. Ezzel szemben a környezetvédelemért felelős tagállami miniszterek keddi tanácsülésükön 35 százalékos csökkentésről állapodtak meg, holott az autógyártás átalakítása a döntésből fakadó "sebességgel és kihatásokkal aligha menedzselhető" - húzta alá Herbert Diess.

Amennyiben a tanács, az Európai Bizottság és a 40 százalékos csökkentést sürgető Európai Parlament és soron következő egyeztetésein is 35 százalékos csökkentésről döntenek, a VW üzemeiben a munkahelyek nagyjából egynegyedét le kell építeni.

Ez mintegy százezer állás megszűnését jelenti - mondta a társaság vezetője."Egy ilyen iparág gyorsabban megzuhanhat, mint ahogy sokan hinni akarják" - hangsúlyozta Herbert Diess.

Angela Merkel német kancellár elfogadhatónak nevezte a miniszteri szintű megállapodást, egy szerdai nyilatkozatában azzal érvelt mellette, hogy megszünteti az autógyártókat fenyegető bizonytalanságot, és lehetőséget ad a célok későbbi módosítására, hiszen arról is szól, hogy 2023-ban felül kell vizsgálni a döntést.

Az ágazat érdekvédelmi szervezete, a német autóipari szövetség (VDA) szerint viszont a megoldás káros, mert a nemzetközi versenytársaknál rosszabb helyzetbe szorítja valamennyi európai gyártót.

A megállapodás egy "elszalasztott lehetőség a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének gazdaságilag és technológiailag realisztikus szabályozására" - emelte ki a szervezet közleményében Bernhard Mattes, a VDA elnöke.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk