kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Milliós bírságokat kaphatnak az influencerek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mostantól milliós büntetéseket szab ki influencerekre, marketinggel kapcsolatos jogsértéseknél - derül ki a lapunknak küldött sajtóközleményből.

A GVH szigorúbb fellépése miatt fontos tudni, milyen tartalmat kell kötelező jelleggel feltűntetni a véleményvezéreknek egy reklámozást szolgáló posztban, és hogyan kell a hirdetőknek leszerződni a véleményvezérekkel. A felelősség ugyanis egyaránt érinti az influncert és a reklámozót - foglalja össze a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.

A GVH sorra bírságolja a véleményvezéreket. A napokban derült ki, hogy az egyik népszerű influencer, Dukai Regina cége milliós bírságot kapott, amiért ő és médiaügynöksége hiányosan teljesítette a közösségi média-megjelenésekkel kapcsolatos, korábban vállalt kötelezettségeit. Nem ez volt az első ilyen eset; szeptemberben a GVH már bírságolt a Rubint Réka cége, az Alakreform Kft. ügyében is.

Abban az esetben, ha a piaci szereplők figyelmen kívül hagyják a GVH iránymutató döntéseit és tájékoztató háttéranyagát, a Hivatal szigorúbban lép fel velük szemben.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnál milliós bírság

A 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) alapján tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha egy véleményvezér közösségi oldalán egy terméket népszerűsít és a posztból nem derül ki egyértelműen, hogy ezért ellenszolgáltatást kapott (például: #reklám, #hirdetés megjelölések használata útján). Ezek elmulasztása esetén szerkesztői tartalomnak álcázott reklám valósul meg, amiért a GVH bírságot szabhat ki. Ennek mértéke súlyos esetben elérheti akár a vállalkozás előző évi nettó árbevételének 10 százalékát.

A GVH legújabb döntésében kettő - a megfelelés szempontjából - elengedhetetlen tényezőre is rámutatott. Hangsúlyozta, hogy önmagában az, hogy a #reklám kifejezés a hashtagek között első helyen szerepel, még nem elégséges a megfeleléshez. Fontos szempont az is, hogy a megkülönböztetés a fogyasztók számára jól észlelhetően és hangsúlyosan, továbbkattintási lehetőséget megelőzően történjen, és azonosítható legyen a reklámozó vállalkozás. Másfelől rámutatott arra is, hogy szóbeli megállapodások esetén is terheli a vállalkozásokat annak bizonyítása, hogy a GVH iránymutatása szerint jártak-e el. Azaz amennyiben a hirdető leszerződik egy véleményvezérrel terméke népszerűsítése céljából, saját védelme érdekében érdemes írásbeli szerződéssel vagy tájékoztatással egyértelműen rögzítenie, hogy milyen reklámozási gyakorlatot vár el a véleményvezértől a vonatkozó jogszabályok és a GVH iránymutatása alapján.

Az influencer és a termék értékesítője is felelős

A szerkesztői tartalomnak álcázott reklámért nemcsak az influencer, azaz az oldal „szerkesztője”, hanem maga a hirdető (reklámozó) is felelősségre vonható, továbbá mindenki más, aki gazdaságilag érdekelt (motivált) az adott termék vagy szolgáltatás népszerűsítésében. Így nemcsak a véleményvezéreknek, hanem a reklámozóknak is érdekükben áll, hogy ezek a posztok a hazai jogszabályoknak teljes mértékben megfeleljenek, így elkerüljék a GVH bírságot.

Mit tegyen a hirdető?

A reklámozó vállalkozásoknak célszerű - sőt, a felelősség korlátozása érdekében kifejezetten ajánlott - kidolgozni olyan szerződéses keret-, illetőleg monitoring rendszereket, amelyekkel biztosítani tudják, hogy a véleményvezérek megismerjék a közzétételre vonatkozó elvárásokat, és a hirdetők is befolyásolhassák az adott tartalom kialakítását (például: utasítani tudják az influencert a jogszabályoknak nem megfelelő posztok azonnali eltávolítására, továbbá a reklám jelleg fel nem tüntetését súlyos szerződésszegésnek minősítik).

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk