kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Az LMP azonnali béremelést szeretne a szociális szektorban

Az LMP szerint el kell érni, hogy a megnövekedett otthonápolási díjat az idősgondozásra is kiterjessze a kormány, és a fogyatékkal élő gyermekek támogatását finomhangolják. Szerintük a szociális szférában nyolc éve semmilyen béremelés nem valósult meg, ezért az LMP érdemi bérfejlesztést követel - írja az ellenzéki párt közleményében.

Ungár Péter törvényjavaslatot is benyújtott, amelynek célja, hogy az otthonápolási díjat a jelenlegi 30-50 ezer forintról legalább 100 ezer forintra növelje a kormány, továbbá át kell gondolni a gyermekápolási díj pontozási rendszerét és annak felülvizsgálatát, hogy jobban figyelembe vegyék az értelmi fogyatékkal, például autizmussal élők szempontjait is, másrészt pedig a támogatást az idős hozzátartozójukat ápolókra is ki kell terjeszteni. A szociális szférában nyolc éve semmilyen béremelés nem valósult meg, ezért az LMP konkrét intézkedési javaslata szerint a szociális bértáblát végzettség szerint egyenértékűvé kell tenni a pedagógus és egészségügyi bértáblával.

Az LMP álláspontja szerint a hazai gondoskodási válság felszámolásához olyan átfogó, új szemléletre van szükség, amely a szociális rendszer intézményeit nem leépíti, hanem a fejlesztését tekinti kiemelt kormányzati feladatnak.

OS


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk