Megjelent: 6 éve

Állami gondoskodásra vágynak leginkább a magyarok

A magyar társadalom gazdaságpolitikai értékrendjében egyértelműen a baloldali álláspont a domináns, derül ki a Policy Solutions tanulmányából.

A cég a piacgazdasághoz, az adózáshoz, az állam szerepéhez, a munka világához és a gazdasági egyenlőtlenségekhez való viszonyt vizsgálta úgy, hogy 14 állításról kért állásfoglalást a társadalom egészét reprezentáló ezer főtől. A felvetésekre két baloldali, két jobboldali és egy centrista válasz közül lehetett egyet megjelölni -írja az atv.hu.

A 14 állítás közül tízben a gazdaságpolitikai baloldal álláspontja kapott többséget, miközben a gazdaságpolitikai jobboldal csak négy kérdésben került fölénybe.

Ám a kép tisztább, ha a következő példákat nézzük:
A magyarok 83 százaléka szerint az államnak kötelessége segítenie a rossz társadalmi helyzetben lévőket. Ezzel szemben csak 16 százaléknyian mondták azt, hogy az államnak nem kötelessége abban segíteni, hogy feljebb jussunk a társadalmi ranglétrán. Összességében tehát elsöprő többségben van a gondoskodó állam eszméjének támogatottsága.
Az egészségüggyel kapocsolatban szinte egyöntetű, pártokat átívelő konszenzus van az ingyenes, mindenki számára hozzáférhető egészségügy kérdésében. Ezt 90 százalék preferálja, miközben csupán 9 százaléknyian támogatnának valamilyen piaci alapú egészségügyi modellt.
Érdekesség, hogy a magyarok nagy része a progresszív adózás híve. A többkulcsos adórendszer 72 százalékos támogatottságot élvez, miközben a jelenlegi, egykulcsos rendszert csak a lakosság 27 százaléka tartja helyesnek. A Policy Solutions - mint minden kérdést - a pártszimpátia alapján is vizsgálta a felvetést, és itt jön az igazán meglepő adat: bár a legkevésbé a Fidesz támogatói támogatják a progresszív adózást, ám még a kormánypárti szavazók 65 százaléka is bevezetné a többkulcsos rendszert.

Arra a kérdésre, hogy az állam vagy a magánszféra tesz-e többet az emberekért, megosztóbb eredmény született: a szűk többség, azaz 51 többre tartja a magáncégeket, miközben 41 százalék az államot jelölte meg.

Ugyancsak a gazdaságilag jobboldali állásponttal azonosul a magyarok szűk többsége a globalizáció kérdésében: 10 százalékponttal többen vélik úgy, hogy a jelenlegi világgazdasági rendszer mindenkinek esélyt biztosít a felzárkózásra, szemben azokkal, akik szerint a globalizmus igazságtalan. Összességében azonban a magyar társadalom többségének gazdaságpolitikai értékrendje egyértelműen baloldali a kutatás szerint.

atv.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk