Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

A Pedagógusok Szakszervezete kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból (SZIT), mert a SZIT nem véleményezhette az elmúlt egy évben megjelent jogszabálytervezeteket - jelentette be Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Gosztonyi Gábor alelnök az érdekvédelmi tömörülés sajtótájékoztatóján.

Gosztonyi Gábor elmondta: a SZIT-ből való kilépésről levélben tájékoztatták Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. Úgy fogalmazott: értetlenül állnak azelőtt, hogy az elmúlt egy évben megjelent jogszabálytervezeteket, köztük az Országos Képzési Jegyzék módosítását, az új szakképzési törvényt a SZIT egyáltalán nem véleményezhette. A sajtóból értesültek csupán az új szakképzési törvény egyes elemeiről, így a foglalkoztatotti jogviszony változásáról is.

Kitért arra, Gulyás Gergely miniszter a legutóbbi Kormányinfón arról beszélt, örülni kell annak, hogy a szakképzésben tanítók a munka törvénykönyvének hatálya alá kerülnek, mert így magasabb lehet a bérük. Arról viszont nem esett szó, mi lesz ennek a fedezete, hiszen a jövő évi büdzsé erre egyetlen fillért nem tartalmaz. Arról sem volt szó, hogy milyen hatással lesz a változás a munkavállalókra, valószínűleg elveszítik a jubileumi jutalmat, a szabadság változni fog, a felmondási idő rövidebb lehet, az elbocsátási procedúra pedig sokkal könnyebb - sorolta.

Úgy látja: a szakképzés és a köznevelési szabályozás "erőltetett és értelmetlen szétválasztását" sem szabad megengedni. A szakképzés mindig a közoktatás része volt és annak is kell maradnia - jelentette ki.

Szabó Zsuzsa felidézte a tömörülés legutóbbi kongresszusának döntését, miszerint ha a kormány a magyar közoktatás napjáig, november 22-ig nem teljesíti a pedagógusok követeléseit, akkor ősszel tüntetést, majd 2020 januárjában sztrájkot hirdetnek.

Közölte, hogy levélben kezdeményezték a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal és a SZIT összehívását, és személyes találkozót is indítványozott az emberi erőforrások miniszterénél.

A két testület össze is ült, illetve október 24-én találkoztak Latorcai Csabával, az Emmi közigazgatási államtitkárával is. A vitatott kérdésekben ugyan nem tudtak megállapodni, de egy újabb tárgyalási fordulót tűztek ki november 11-ére - jelezte az érdekvédő.

Szabó Zsuzsa a béremelési elvárásaikról elmondta: azt követelik, hogy 2022 januárjától a vetítési alap mértéke érje el a tárgyévi minimálbér 100 százalékát. Az ütemezést illetően készek a kompromisszumra, de ahhoz ragaszkodnak, hogy 2020 januárjától már "nettó értékben mérhető béremelés" valósuljon a pedagógusok esetében, és szintén elvárás a bérek növelése az oktatásban dolgozó, nem pedagógus alkalmazottak esetében is - jelentette ki.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk