kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A szakképzett munkaerőnek kedvez a bevándorlási rendszer Brexit után

A magas szakképesítésű külföldi munkaerő nagy-britanniai alkalmazását részesíti előnyben a brit kormány készülő, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra szóló új bevándorlási szabályozása, területi különbségtétel nélkül - mondta kedden a brit miniszterelnök. Ennek alapján az EU-országokból a Brexit után érkezők sem részesülnének kedvezményesebb elbírálásban, mint mások.

Theresa May a BBC közszolgálati rádiónak részletek nélkül kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a kereskedelmi megállapodás, amelyet London az Európai Unióval szeretne megkötni, tartalmazhat majd külön "kölcsönös mobilitási" záradékot a brit, illetve az uniós munkavállalók számára.
May, aki a kormányzó Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusán nyilatkozott, gyakorlatilag megerősítette azonban azokat a bevándorlási irányelveket, amelyeket kabinetje a múlt héten hagyott jóvá. Ezek lényege az, hogy London a Brexit után egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását, így a munkavállalási szándékkal érkező külföldiek nemzetisége helyett szakképzettségük lenne az elbírálás alapelve.

Ennek rögzítésével a brit kormány elfogadta a brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezet (Migration Advisory Committee - MAC) nemrégiben ismertetett ajánlásainak fő elemeit.
A MAC által szeptember második felében előterjesztett 140 oldalas javaslatcsomag szerint a Brexit után alapesetben már nem lenne indokolt az unióból és a máshonnan érkezők nagy-britanniai letelepedésének és foglalkoztatásának egymástól eltérő szabályozása, mivel a migráció gazdasági hatása nem alapvetően a külföldi munkavállalók nemzetiségétől, hanem szakképzettségüktől, koruktól, foglalkoztatottsági rátájuktól és az általuk igénybe vett közszolgáltatásoktól függ.
A tanácsadó testület is elismerte ugyanakkor, hogy a Brexit utáni időszak bevándorlási szabályozásában London felajánlhat valamilyen kedvezményes hozzáférést a brit munkapiachoz az unióban maradó országok állampolgárainak, ha ezzel kedvezményeket tud elérni a Brexit-tárgyalások más területein, például az EU-val fenntartott jövőbeni kereskedelmi kapcsolatok szabályozásában.

A készülő szabályozás a brit kormányfő keddi vázlatos ismertetése szerint a Nagy-Britanniában hosszabb távon dolgozni kívánó külföldi munkavállalók számára minimálkeresetet írna elő a letelepedés engedélyezése fejében. Ennek szintjét Theresa May egyelőre nem fedte fel, de a brit sajtóban 20 ezer fonttól 50 ezer fontig (7,3-18,2 millió forint) terjedő éves bérezési minimum előírásáról olvashatók találgatások. A brit kormány ezzel is a magasan képzett külföldi munkavállalókat igyekszik előnyben részesíteni.

A brit üzleti szektor szakmai szervezetei ugyanakkor jó ideje folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt arra, hogy a külföldi EU-munkaerő alkalmazása a Brexit után is alapvető fontosságú lesz a brit gazdaság és a közszolgáltatások számára, a munkavállalók szakképesítésétől függetlenül.

A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.
A hét legnagyobb brit építőipari szakmai szervezet nemrégiben közzétett közös felhívásában hangsúlyozta, hogy országos átlagban 12,6 százalék, Londonban viszont csaknem 50 százalék a külföldi EU-munkavállalók aránya a súlyos munkaerőhiánnyal küszködő építési ágazatban.

A brit mezőgazdasági termelők uniója (NFU) már tavalyi éves kongresszusán felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a brit agrárszektornak a következő évtized elején várhatóan évente 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. A szervezet figyelmeztetése szerint ha a brit mezőgazdaság a Brexit megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk