kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

55 milliárd forint jutott a kisvállalkozásokhoz a munkahelyteremtési programban

A kisvállalkozások támogatása érdekében indított munkahelyteremtési program 2011-es indulása óta 55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.

Hozzátette: a támogatással 28 ezer új munkahely jött létre, és közel 4700 kisvállalkozás kapott támogatást. Most a kisvállalkozások támogatása érdekében megindított munkahelyteremtési programok újabb köre zárult le, ebben mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forintos mukahelyteremtési támogatást kapott - ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály beszélt a magyar gazdaság erőteljes növekedéséről is, azt mondta, a második negyedéves 5,2 százalékos magyar bővülés Írország után a 2. legmagasabb az EU-ban. A környezet támogató, a hitelminősítők is visszaigazolják a pozitív kilátásokat - tette hozzá. A munkanélküliség 3,5 százalék, a foglalkoztatottsági ráta 70,3 százalék ami szintén kedvező. A reálkeresetek is szépen nőttek, tavaly 8,3 százalékos volt a bővülés, azaz egyhavi bérrel több jut mindenkinek, ez idén is folytatódik. Idén az első 8 hónapban a reálkeresetek 7 százalékkal nőttek - sorolta. Ezt a kiskereskedelmi forgalom is visszatükrözi, ami hat éve folyamatosan nő.

Varga Mihály kitért arra is, hogy a lakossági megtakarítások állománya is emelkedett. Elmondta: az unió legalacsonyabb társasági adója van Magyarországon, és a szociális hozzájárulás is csökkent, 17,5 százalékra, ami jelentős támogatás a cégeknek.

Közölte, 360 ezer kisadózó vállalkozás van, 41 ezer kisvállalati adó hatálya alá bejelentkezett vállalkozás. Jövő január elsejétől a kiva mértéke tovább csökken, 12 százalékra. Az adófeltöltés rendszere megszűnt, ez is jelentős segítség a vállalkozásoknak, ahogy az is, hogy a reklámadó megszűnt, a szálláshelyszolgáltatás áfakulcsa pedig 5 százalékra csökken.

Arról is beszélt, a Hitelgarancia Zrt.-nél lévő garanciaalapok feltőkésítésével a vállalkozások kedvezőbb feltételekkel tudnak majd hitelhez jutni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk