Megjelent: 5 éve

Az Y és Z generáció már nem hisz a szamárlétrában

JobAngel a HRBlogon arról ír, hogy szerinte a szamárlétra valami olyasmi, ami manapság sok pozitívumot nem hoz a gazdaságnak, fejlődésnek. A szakember örül annak, hogy a fiatal generáció már nem hagyja, hogy lenézzék őket tapasztalatlanságuk, koruk miatt.

images

Régebben az inasok mindent a mestertől tanultak, mivel sokszor még írni olvasni sem tudtak. Aztán később a könyvek által egyre több tanuló hozzáfért az információkhoz, tananyaghoz. Mostanra pedig a „mester” szerepe átalakult: a tárgyi tudást már hozza az ifjonc, iskolából, netről, könyvekből, fórumbeli beszélgetésekből és annyira gyors a fejlődés, hogy amit a mester nagyon tud, azt már az ifjonc is. A mester a tapasztalata által lesz „több”, a tudás szintje azonos is lehet. A mester mostantól erre a tapasztalatra építve kellene, hogy mentorálja az ifjoncot a siker felé - írja JobAngel.

Ma is van olyan munkahely, ahol jelen van az "inas" kiszolgáltatottsága. A legfiatalabb munkatárs, aki a jelentéktelen, nem szeretem feladatokat kapja, keveset keres és elvárják, hogy mindezt alázattal tegye. Ennek eredményeképpen az ilyen munkatárs lelkesedése hamar elszáll, motiváltsága megszűnik, kiég.

Korunkban ezzel a fajta „gyakornoksággal” semmi mást nem tesznek a „mesterek”, mint pazarolják a szakértelmet. Ami ugye a gazdaságnak nem jó, csak a „mester” egójának. Attól pedig nem nő a GDP, de a káros szociális minta fennmarad. Lelki terror, kiégés, ambíció hiánya, szakmai fejlődés hiánya. Ezzel a versenyképességet is sikeresen aláássák, bár kétes siker lesz ez.

JobAngel szerint ha az Y és Z generáció végre nem teljesíti az „alázatos kisinas” elvárást, akkor előbbrejutunk gazdasági szinten is. Az idősebbeket még felháborítja az ifjoncok fizetési és egyéb igénye egy állással kapcsolatban: hogy neki home office kell, meg képzési költségkeret, fizetett tanulmányi idő.

A „mester” felelőssége, hogy az ifjoncból jó szakember legyen, ez elveszett útközben. Régen a kisinas tudta, hogy egyszer majd mester lehet. Sok mai fiatal arra panaszkodik nálam, hogy az alázatért cserébe nem kapott semmit, se tudást, se érdemi munkát.

Fotó: pixabay
A teljes cikk a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész

Ezúttal arra kereste a választ Gombkötő Marcell a HR Blogon, hogy vajon mi jelenti a legnagyobb kihívást a HR-eseknek a szakmájukban. Teljes cikk

A munkahelyi együttműködés 7 aranyszabálya

Hogyan kell, lehet a munkahelyen viselkedni? Mi az, amire minden szereplőnek egyaránt figyelnie kell, függetlenül attól, hogy mi a beosztása, munkaköre,... Teljes cikk

Az emberek nem égnek ki, a szervezetek égetik ki őket

A gond a proaktivitás fogalmával az, hogy bár jól hangzik, nagyon sok rizikót rejt magában az ezzel kapcsolatos munkahelyi elvárás - írja a HR Blogon... Teljes cikk