Megjelent: 4 éve

PSZ-elnök: Karrierek törhetnek meg, ha most nem teszünk rendet!

Szabó Zsuzsa a Klubrádióban beszélt a november 30-ára szervezett tüntetésről és a tanárhiány következményeiről.

November 14-én a Pedagógus Szakszervezet vezetői voltak a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendégei. A műsorban szóba került a pedagógusok bére, a munkaerőhiány és a tanárok leterheltsége.

A PSZ elnöke elmondta: november 30-án tüntetésre hívják a pedagógusokat és a szülőket. „A megyei szervezeti vezetőink már javában szervezik a buszokat és az utaztatást, miközben mi tárgyalóasztal mellett ülünk az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is” – mondta Szabó Zsuzsa. Hozzátette: november 22-ig adtak határidőt a kormánynak, hogy ismerje el és teljesítse a PSZ követeléseit, többek között a béremelést, a munkaterhek csökkentését, az óraszám jelentős csökkentését és a pályakezdők támogatását.

A ma iskolása a holnap munkavállalója. Karrierek törhetnek meg, ha most nem teszünk rendet” – emelte ki a PSZ- elnök. Mint elmondta, a szakszervezet készített egy munkaterhelésre vonatkozó felmérést, amiben 4 ezer pedagógus vett részt. Az elemzés eredményét a 30-ai tüntetés után adják majd át az EMMI elnökének, Kásler Miklósnak. A munkaerőhiány kapcsán Gosztonyi Gábor alelnök azt mondta, hogy óvodapedagógusból, tanítóból, nyelvtanárból, informatikatanárból, reáltárgyat és szakmát oktató tanárból van a legnagyobb hiány. Szabó Zsuzsa szerint már az is befolyásolja egy gyerek életpályáját, ha csak egyetlen szakos tanár hiányzik egy iskolából.

A teljes beszélgetés itt érhető el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk