Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Kétpilléres nyugdíjrendszert és alapnyugdíjat ígér a DK

Varju László alelnök elmondta a Demokratikus Koalíció a munkanyugdíjat ötvenezer forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki, kétpilléres nyugdíjrendszert és nyugdíjemelést vezetnének be. Felülvizsgálnák a rokkantnyugdíjasok és a korkedvezménnyel nyugdíjba vonultak helyzetét is - írja az MTI.

A politikus szerint jelenleg "nagy nyugdíjátverésnek vagyunk szemtanúi": a "kormánypárti propaganda" azzal ámítja a nyugdíjasokat, hogy a kabinet nagylelkűsége miatt kapnak többletnyugdíjat, miközben a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium még egy a Bajnai-kormány által elfogadott törvény alapján jár.

Varju László hangsúlyozta, hogy a nyugdíjkorrekció az átlagos nyugdíjak esetében 12 ezer forint körüli összeg, de az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők ennél kevesebbet kapnak. A nyugdíjprémium maximuma szintén 12 ezer forint, de akinek nyolcvanezer forintnál alacsonyabb a járandósága, az szintén kevesebbet kap - tette hozzá.

Az alelnök azt mondta, sok nyugdíjas jelezte, hogy a hozzájuk érkezett plusz összeg lényegesen alacsonyabb annál, mint amivel számoltak, illetve egyesek nem is kapták meg a nekik járó emelést.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP-kormányok idején tudtak-e nyugdíjprémiumot fizetni, azt válaszolta, hogy a szocialista kabinet a lehetőségeihez mérten emelte a nyugdíjakat. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején zárkóztatták fel a legalacsonyabb nyugdíjakat - közölte. A 13. havi nyugdíjat a gazdasági világválság miatt kellett megszüntetni - tette hozzá.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk