Megjelent: 6 éve

3 millió forinttal díjazza a leginnovatívabb ötleteket a L'Oréal

Idén is elindítja üzleti versenyét a L'Oréal. A cég Brandstorm esettanulmány versenyén a jövő L'Oréal szalonjainak élményét tervezhetik meg a jelentkező gazdasági és műszaki érdeklődésű hallgatók. A versenyzők a kozmetikai márka menedzserének bőrébe bújhatnak, és éles projekten tehetik próbára magukat. A jelentkezés március 7-én zárul - írják sajtóközleményükben.

images

images

2018-ban is folytatódik a L'Oréal üzleti és innovációs versenye, a Brandstorm, amely 2017-ben 25.000 résztvevőt vonzott a világ 60 országából, 26 éves története során pedig a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát.

A versenyre jelentkező kreatív és vállalkozó szellemű fiataloknak valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a cég által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a zsűrinek fognak
prezentálni.

Két kategóriában várják a jelentkezőket: a Brand a gazdasági irányultságúaknak, a Tech pedig mérnököknek és műszaki érdeklődésűeknek szól. Egy további CSR díjat is kiosztanak annak a csapatnak, amelyik a legfenntarthatóbb innovációval áll elő.

A versenyre 3 fős csapatokban jelentkezhetnek felsőoktatásban tanuló hallgatók, akiknek felkészülésük során a cég vezetői is segítséget nyújtanak majd.



A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felfedezése is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel.

A pályázatokat március 7-ig kell beadni, a regionális döntő április 10-én Pozsonyban, a döntő pedig május 17-én Párizsban lesz, ahol a csapatokat három kategóriában (Brand, Tech, CSR) díjazzák, kategóriánként 10.000 eurós nyereménnyel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek