Megjelent: 6 éve

Milliók hiányoznak az információbiztonsági szektorból

A kiberbűnözés terjedésével egyre növekszik az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberekre. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata. A hazai versenyszférában és a közigazgatásban is jelentkező kritikus szakemberhiányra válaszul, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) idén ősztől másoddiplomás Információbiztonsági menedzser képzést indít - írják sajtóközleményükben.

images

Évente már mintegy 600 milliárd dollárra rúg a kiberbűnözéssel összefüggő incidensek által okozott kár a Center for Strategic and International Studies (CSIS) 2018-as tanulmánya szerint. A növekedéssel az információbiztonság évek óta nem tud lépést tartani, a területen folyamatos munkaerőhiány tapasztalható.

A világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági vezetőket tömörítő szervezete, az (ISC) jelentése szerint Európában 2022-re 350 ezer új szakemberre lesz szükség az információbiztonság területén. Az európai cégek kétharmada úgy gondolja, nem megfelelő a kiberbiztonsággal foglalkozó csapata, és közel 40 százalékuk egy éven belül legalább 15 százalékkal bővítené a szakemberek számát.

Magyarországon is egyre nehezebb megfelelően képzett szakembereket találni. „Az információbiztonsági szakértők iránt hatalmas és egyre növekvő igény mutatkozik Magyarországon és világszerte” - hangsúlyozta Dr. Horváth Zsolt, a METU információbiztonsági képzésének vezetője. „Az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR), valamint az állami és önkormányzati szervek információs rendszerinek védelméről szóló törvény életbe lépése tovább fokozzák a szervezetek igényét az információbiztonság kiépítésére. Ezen törvények maradéktalan betartását is nagyban hátráltatja, hogy nincs a területen megfelelő számú szakember” - tette hozzá a szakértő.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk