kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Több százmillió forintos csalás miatt tartóztattak le egy korábbi bírát

Elrendelte egy korábban bíróként, most ügyvédként dolgozó nő letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság, a nőt több száz millió forintos csalással gyanúsítja az ügyészség - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Mint írták, a 62 éves nőt többi között különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint a nyugdíjazásáig többi között a Fővárosi Ítélőtáblán bíróként, jelenleg pedig ügyvédként dolgozó nő 2008 októberétől kezdve pénzintézetektől igényelt és kapott többmilliós személyi kölcsönöket, amelyek törlesztőrészleteit egy idő után nem tudta fizetni, így újabb és újabb, a korábbi hiteleket kiváltó kölcsönöket vett fel. Ezek egy részét visszafizette.

A nő a folyamatos fizetési nehézségeinek áthidalására 2012-től a kölcsönadókat megtévesztve magánkölcsönöket vett fel annak ellenére, hogy minden esetben tudta, már a kölcsönök felvételekor sincs reális lehetősége azok visszafizetésére. A jelentős összegeket gyermekkori barátaitól, közeli ismerőseitől, kollégáitól igényelte.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele a bűnhalmazatra tekintettel 2-12 évig terjedő szabadságvesztés - jegyezte meg a törvényszék.

A letartóztatásra a bíróság szerint az adott okot, hogy a gyanúsított tényleges tartózkodási helye nincs bejelentve, a bűncselekményekből származó vagyona a nyomozás során nem került elő, mindezek alapján pedig megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.

A gyanúsított jogi végzettségére, korábbi bírói beosztására és jelenlegi ügyvédi tevékenységére tekintettel megállapítható, hogy tisztában volt cselekménye súlyával, annak jogi minősítésével, tartott a büntetőjogi felelősségre vonástól - tette hozzá a bíróság.

Megjegyezték: amikor a gyanúsított tudomást szerzett az ellene folyó büntetőeljárásról a kölcsönt nyújtó személyeket hamis tanúzásra próbálta bírni, így alappal feltehető az is, hogy a sértetteket befolyásolná, a bizonyítékokat megsemmisítené vagy elrejtené. Emellett alappal lehet tartani - főként a bűncselekmények elkövetésének folyamatos jellege miatt - attól is, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el - tették hozzá.

A bíróság tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék az ügyben elfogultságot jelentett be, arra hivatkozva, hogy a gyanúsított korábban bírói szolgálatot látott el bíróságukon, így a Fővárosi Ítélőtábla a Budakörnyéki Járásbíróságot jelölte ki az eljárás lefolytatására.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az indítványokat megvizsgálta, és az ügyészi kezdeményezéssel egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban egy hónap időtartamra. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem végleges, de végrehajtható - közölte a bíróság.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk