kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Ahol már dolgoznak a robotok

Sokan elkövetjük azt a hibát, hogy a munkát végző robotokhoz a tudományos fantasztikus filmek által belénk ültetett (és bár egyes területeken valóban megjelent) humanoid robotokat képzelünk el emberi arccal, karral stb. Viszont nem ők fognak, vagy már dolgoznak mellettünk a munkahelyen, hanem egyre intelligensebb szoftverek, amelyek rendszereket képesek összekötni, áthidalni, így egyszerűsíteni az eddig sokszor unalmas, monoton, például adatbeviteli munkát. A GE által szervezett „Munka jövője, a jövő munkája” konferencia ezeknek a szoftvereknek a térhódításáról és arról szólt, hogy milyen készségekre lesz szüksége a jövő munkavállalójának?

A világon már másfél millió robot segíti az emberek munkáját. A Világbank számításai szerint az OECD országokban a következő 20 évben tízből hat munkahelyet fog érinteni az automatizálás. Így a dolog személy szerint mindenkire hatással lesz előbb-utóbb, aki dolgozik, hangsúlyozta Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke. A cégnél világszerte már 134, míg Európában 19 robot dolgozik. A robotizációt 2016-ban kezdték el, a fejlesztők pedig azóta folyamatosan dolgoznak ezeken a folyamatokon, amelyek európai fejlesztői központja Budapesten van.

A cég elnöke a változás jelentőségét az ország számára a második ipari forradalom vívmányainak, az elektromosság gyors bevezetésének eredményéhez hasonlította, amikor Budapest a változások élén járt. Ez a 4. ipari forradalomban is alakulhat így, lehet ekkora az ugrás a fejlődésben, ehhez azonban néhány dolognak, elsősorban az oktatásban történnie kell. Ezt a konferencia folyamán több előadó is szóba hozta, mint sarkalatos követelményt.

Joerg BauerJoerg Bauer, a GE Magyarország elnöke
Joerg Bauer hangsúlyozta, hogy Európában a termelékenység éves növekedése 3%-ra csökkent, ami nagyon alacsony, például az amerikai 10%-al összehasonlítva. Így szerinte a technológia segítségével meg kell változtatnunk, hogy hogyan dolgozunk. A digitalizáció már nem egy választási lehetőség, hanem alapvető szükséglet.

Így dolgozik a virtuális kolléga



Nem egyszerű, ugyanakkor hatékonyabb és olcsóbb, ha sikerül standardizálni a folyamatokat. A GE-nél ez különösen azért nem egyszerű, mert csak Magyarországon 55 nemzetiség dolgozik a cégnél, 37 nyelven. Európában pedig 90 ezer ember, 900 telephelyen, ezt már Björn Bergabo, a GE Global Operations regionális ügyvezető igazgatója mondta.
Elmondta elsősorban az ismétlődő, monoton, unalmas tevékenységet jelentő folyamatokat automatizálják, hiszen a képzett munkaerőt inkább nem ezekre a munkafolyamatokra „pazarolnák”. A Robotic Process Automation (RPA) - „robotizált folyamat automatizáció” lényege, hogy képes különböző rendszerekkel interakcióba lépni, akár információkat összegyűjteni, összehasonlítani, és egy adott problémára akár megoldást is javasolni. Valójában utánozza azt ahogy az emberek dolgoznak, algoritmusok alapján. Döntést azonban még nem hoz, de kivételt tenni képes, hiszen ha a feladat túl komplex, azt vissza tudja küldeni az ember munkatársnak. Az ügyvezető a mindennapi működésük kapcsán elmondta, hogy a virtuális munkaerőnek van azonosítója, és ahogy a munkavállalókat, úgy a robotokat is ellenőrzik. Lehet, hogy fel sem tűnik, hogy egy robottal kommunikálunk.

Björn BergaboBjörn Bergabo, a GE Global Operations regionális ügyvezető igazgatója
A robotok előnye, hogy gyorsan fejleszthetők, egyre alacsonyabb a költségük, felszabadítja a dolgozók idejét, akik így magasabb hozzáadott értékű munkát tudnak végezni, így elégedettebbek. Megnő a hatékonyság is, hiszen a robotok ezeket a munkákat gyakran pontosabban el tudják végezni, az algoritmusban nincs benne a hibázás lehetősége. (Természetesen, ha jó az algoritmus.) Ráadásul a robotoknak kávészünetre sincs szükségük.

A GE Global Operations szolgáltató központjában robotok segítik a dolgozókat például a beérkező számlákon és a GE rendszerében rögzített megrendelési számok egyeztetésében, a számlák fizetési határidejének figyelésében, a kintlévőségek nyilvántartásában, a jótállások kezelésében, az adóbevallások elkészítésében, de ugyancsak „digitális csapattagok” végzik a nemzetközi pénzügyi tranzakciók fizetési árfolyamának egyeztetését, vagy például a nemzetközi szállítások lebonyolítására vonatkozó ajánlatok bekérését és összehasonlítását.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ahol már dolgoznak a robotok
2. oldal - Megfelelő oktatás nélkül elvész a versenyképesség
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk