Megjelent: 5 éve

A statisztika szerint csökkent a munkanélküliek száma, nőtt a foglalkoztatottság

A tavaly október-decemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 8 ezerrel, 167 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 34 ezerrel több mint egy évvel korábban - írja az MTI.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 69,5 százalékra emelkedett.

A 2018-as év egészét tekintve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 469 ezer volt, 48 ezer emberrel dolgoztak többen az előző év azonos időszakához képest. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 1,1 százalékponttal 69,2 százalékra emelkedett 2017-hez képest.

Tavaly a negyedik negyedévben az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 73 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 47 ezerrel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig a mintavételi hibahatáron belül változott.

A 2018-as év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 172 ezer volt, ami 2017-hez képest 20 ezerrel kevesebb. A munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent 2018-ban az előző év azonos időszakához képest.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk