Megjelent: 4 éve

Karácsony Gergely is megszólalt a lehetséges BKV-sztrájk kapcsán

A főpolgármester szerint a 15 százalékos béremelést nem fogják tudni megadni a BKV-dolgozóknak, de szerinte nem lesz sztrájk.

Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere azt mondta, idén a főváros nincs abban a pénzügyi helyzetben, hogy a szakszervezet által követelt 15 százalékot megadják, ugyanakkor a cég által kínált 8 százalékhoz képest van mozgástér felfelé.

A mozgásterünk nagyon szűk, de pontosan tudjuk, hogy jó minőségű közszolgáltatásokat tisztességesen megfizetett dolgozókra lehet építeni, ezért számolunk a jelentős béremelési igénnyel” - jelentette ki, majd hozzátette: biztos benne, hogy sikeres lesz a béralku. Karácsony kizártnak tartja, hogy eljussanak a BKV-sztrájkig. A BKV vezetése és a szakszervezet között pénteken folytatódnak a bértárgyalások.

InfoStart
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk