Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A Suzuki újabb felmondást postáz a szakszervezeti vezetőnek

A Magyar Suzuki Zrt. visszautasítja a LIGA valótlan állításait, és továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy a munkavállalók valótlan tényállítással nem csorbíthatják a munkáltatók jó hírnevét, még akkor sem, ha szakszervezeti tisztséget töltenek be.

A társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Párma Zsoltnak, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezete elnöke munkaviszonya korábbi megszüntetésének a munkáltató jó hírének megsértése volt az oka, a szakszervezeti tisztségviselés abban szerepet egyáltalán nem játszott. Ezt az eljáró bíróságok maguk is nyomatékosan kiemelték.

A Liga Szakszervezetek keddi közleménye szerint Párma Zsolt
ellen egy koncepciós pert indítottak. A szakszervezeti szövetség
álláspontja szerint Magyarországon gyakori, hogy így kívánják
elbocsátani a munkavállalók érdekében fellépő szakszervezeti
tisztségviselőt.

A cég emlékeztet arra, hogy a LIGA a Suzuki ellen eddig indított bírósági pereket többnyire elvesztette vagy azokban meghátrált, a Párma-ügy a LIGA első komoly pernyertes esete. Ez sem lezárt azonban, mert a cég felülvizsgálathoz folyamodik.

A társaság közleménye kiemeli: a történtek ellenére Párma Zsolt a közelmúltban újabb valótlan sajtónyilatkozatot tett, amiben ismét megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét, nem törődve még a Tatabányai Munkaügyi Bíróság ítéletében rögzített tényekkel és bírói megállapításokkal sem. Ezért részére a vállalat a napokban újabb rendkívüli felmondást postáz.

A Liga Szakszervezetek kedden közleményben arról tájékoztatott, hogy Párma Zsolt jogerősen pert nyert a Magyar Suzuki Zrt. ellen. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítéletében jogerősen helyreállította a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát.

Párma Zsoltot 2006. február 6-án rendkívüli felmondással
bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az
öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban. A szakszervezeti vezető szerint az ellenőrzéskor fellelt bontatlan üvegeket egy olyan doboz mögött találták, melyet nem szokott elmozdítani. Egy televíziós műsorban pedig úgy fogalmazott, hogy az eset "olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni", azonban a riporter következő kérdésére azt válaszolta, nincs elképzelése arról, ki törte fel a szekrényét, azonban ezt az adásból kivágták.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk