Tesk 
Megjelent: 17 éve

Mérnökökkel, nemzetközi ügyféltámogató munkatársakkal az élmezőnybe

Mérföldkő volt a tavalyi év a Tesk Tanácsadó Kft. számára, hiszen a kiközvetítések számát és ezzel együtt az árbevételt tekintve 2,5-szeres növekedést tudhat maga mögött. A közel 170 állásba elhelyezett, kiközvetített munkavállalóval elért eredmény a céget az ország 10 legnagyobb munkaerő-közvetítőinek sorába emelte.

Az ország gazdaságának meghatározó bevételi forrása, valamint munkaerő-felevője az energiaipar, autó- és elektronikai ipar, a távközlés, valamint az energiaszolgáltató ágazat és a kiskereskedelem. A Tesk folyamatosan közvetít munkavállalókat ide, elsősorban mérnöki munkakörökbe, és egyéb adminisztratív területekre is (pénzügy, HR, stb.). Ugyanakkor a cég számára komoly kihívást jelentettek a tavalyi évben, és jelentenek valószínűleg még jó néhány évig azok a projektek, amelyekben nagy számban nemzetközi ügyféltámogató (problémamegoldó) és rendszer-felügyeleti munkatársak felkutatása és megszerzése a cél.

A kutatási probléma nagyjából három fő elemből tevődik össze:

  • jó, magas szintű nyelvtudással kell rendelkeznie a munkavállalóknak,
  • az adott technikai tudás birtokában kell, hogy legyenek a jelöltek (ez lehet IT, marketing vagy pénzügy, vagy épp szoftver-ismeret),
  • mindemellett költségeit tekintve be kell férnie a nemegyszer szűkre szabott keretek közé - hiszen addig éri meg a szolgáltató központokat Magyarországra telepíteni, amíg a munkaerő ezen az áron elérhető.


A feladat összetettségéből meg kell érteni először a fő prioritásokat, és meg kell találni azokat a lehetséges forrásokat, ahol az adott tudású-képességű jelöltek megtalálhatók. A jelöltek megtalálása persze még csak szükséges, de nem elégséges feltétele a munkavállaló megszerzésének. A jelöltek döntésében meghatározó a szerepe a tanácsadóknak, akik teljes meggyőződéssel képesek a jelöltek felé kommunikálni a vállalati érték tényezőket. Ez egyrészt felkészült, másrészt a feladat iránt elkötelezett, az értékeket ismerő és megfelelő értékítélettel rendelkező szakemberek alkalmazását kívánja meg, akik ugyanakkor a jelöltek szakmai tudásának felmérését is képesek elvégezni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek