kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kevesebb cég támogatta a dolgozók képzését

Bár egyre hangsúlyosabb a munkahelyválasztásnál, hogy van-e lehetőség az adott helyen fejlődésre, a munkáltatók mégis kevésbé támogatták a dolgozók szakmai képzését, mint öt éve. 2015-ben csak a cégek 44%-a támogatott képzést, míg öt éve az arány 49% volt, írja a KSH adatai alapján a Világgazdaság.

29 ezer vállalkozást vizsgált reprezentatív felmérés. Visszaesés elsősorban a hagyományos tanfolyami képzésekben mutatkozott, míg az egyéb, egyéni képzési formák kis mértékben emelkedtek.

2015-ben a hagyományos szakmai képzéseket biztosító cégek aránya 32 százalék volt, ami 2010-hez képest 6 százalékpontos visszaesés. A legnépszerűbb szakmai képzés a konferenciákon, szemináriumokon való részvétel támogatása volt 27 százalékkal. Második helyen a munkaszituációan zajló képzés helyben, a munkahelyen.

A nagyvállalatok kilenctizede, a középvállalkozások csaknem kétharmada, a kisvállalkozások közel négytizede támogatta a dolgozók továbbképzését. Mindegyik szektorban csökkenés következett be, legnagyobb mértékben a közepes vállalkozásoknál.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk