Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

PM: a kormány több eszközzel segíti az Eckerle Automotive Zala Kft. dolgozóinak elhelyezkedését

A kormány célja, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen napra se maradjanak munka nélkül.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2020 elején csoportos létszámleépítésre készül a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft.

A Pénzügyminisztérium (PM) üres álláshelyek közvetítésével, képzésekkel, munkaerő-piaci tanácsadással segíti a cég elbocsátás előtt álló dolgozóit, ezzel is könnyíti a létszámleépítéssel érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel. Az érintett 225 dolgozó újbóli munkába állását az is segítheti, hogy Zala megyében összesen 3500, míg a Zalaegerszegi járásban közel 2000 betöltetlen álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint - tették hozzá.

A PM közleménye szerint a kormány célja, hogy Eckerle esetében is a munkából-munkába elv érvényesüljön, vagyis az érintett dolgozók egy napra se maradjanak munka nélkül. A versenypiaci elhelyezkedést állásbörzékkel, folyamatos ügyfélszolgálattal, csoportos tájékoztatókkal, illetve a környező munkáltatók felderítésével is segítik a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai - így például a lakhatási támogatás, a munkásszállók építésének és a napi munkába járás támogatása - szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által megvalósított "Létszámleépítések megelőzése és kezelése" projekt is nagy segítséget jelenthet az érintett munkavállalóknak. Az 5 milliárd forintos keretösszegű program a leépítéssel érintett személyek képzését 100 százalékban finanszírozza, emellett a munkahelyi beilleszkedés és betanítás költségeihez is hozzájárul - írta a PM.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek