Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Milliárdokat kell elkölteni május végéig a Szép-kártyákról

A május elsejei hosszú hétvégét követően hozzávetőleg négy milliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákra 2016-ban feltöltött, május 31-én lejáró összegekből - írja az MTI.

images

images

Az OTP Bank Szép-kártyáin a május 31-én lejáró összegből még három milliárd forint maradt 236 ezer munkavállalónál a hosszú hétvége után - tájékoztatta pénteken az MTI-t közleményében a bank. A hamarosan lejáró keret az ünnepnapok alatt 146 millió forinttal csökkent az OTP-nél.

A bankcsoportnál a Szép-kártyákra 2016-ban feltöltött 77,2 milliárd forintnak több mint 96 százalékát már felhasználták a kártyabirtokosok.

Az MKB Banknál a Szép-kártyákon mintegy 41 ezer munkavállalónak összesen 508 millió forint egyenlege maradt a 2016-ban nyújtott munkáltatói juttatásból - közölte a pénzintézet az MTI kérdésére.

A pénzintézetnél a szálláshely alszámláján 204 millió forint, a vendéglátásén 178 millió forint, míg a szabadidőén 126 millió forint pihen.

A 13,6 milliárd forintos eredeti keret 3,7 százaléka vár még elköltésre az MKB-nál.

A K&H Banknál 400 millió forintnyi összeg áll a Szép-kártyákon, azokból az utalásokból, amelyeket a hónap végéig fel kell használni.

Az elmúlt egy hónapban csaknem a 13 százalékát költötték el a kártyabirtokosok a rendelkezésre álló összegnek - küldte írásos válaszában a pénzintézet. A banknál a legnagyobb részt a szállás zsebből költötték, ezt követi a vendéglátás és a szabadidő zseb.

A jelenlegi szabályozás értelmében azok, akiknek a Szép-kártyáikra 2016-ban utalták a juttatást, május 31-ig költhetik el a keretüket. A határidőt követően lejár a juttatások érvényessége és a fel nem használt összegek visszakerülnek a munkáltatókhoz.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk