kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A kkv-k adóemelésre készülnek 2020-ban

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index számottevően, 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, és összességében bizakodva tekintenek a cégek 2020-ra, a mostani hangulatromlás mögött az áll, hogy a kkv-k növekvő közterhekre számítanak idén.

Az előző negyedévi kismértékű csökkenést követően tovább mérséklődött a kkv-k bizalma. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. „A vállalkozások - a számottevőnek mondható 8 pontos csökkenés ellenére - összességében bizakodva tekintenek 2020-ra, hiszen az index egy kisebb kilengést leszámítva közel három éve a pozitív tartományban van. A mostani, egyre mérséklődő optimizmus hátterében az áll, hogy az előző negyedévi kedvező várakozások a közterhek alakulásával kapcsolatban alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. Emellett a legtöbb, a cég gazdasági helyzetét meghatározó tényezőben - mint például a pénzügyi eredmények, az uniós pályázati lehetőségek vagy a gazdaságpolitika - csupán minimális negatív irányú változást várnak a cégek idén” - mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Magasabb adók a láthatáron

Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások most alábbhagytak. „Az előző negyedévi 27%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek idén. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy év végén általában pesszimistábbak a cégek, mivel ilyenkor még nem teljesen ismertek a következő évi szabályozások, és inkább magasabb adókkal tervezik a következő évet” - mondta el a szakember.

A különböző méretű cégek közül továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, habár várakozásaik 20-ról 14 pontra mérséklődtek. Tőlük nem sokkal lemaradva a kisvállalkozások vannak (11 pont), miközben a mikrovállalkozások bizalma az egy évvel ezelőtti szintre, 14-ről 2 pontra zuhant. Az ágazatok közül egyedül az agrárium hangulata javult 17-ről 22 pontra. Az ipari cégek bizalma gyakorlatilag nem változott (9 pont) az előző negyedévhez képest, miközben a korábban élen álló szolgáltató szektor bizalma 21-ről 7 pontra süllyedt, a kereskedelmi szektor pedig még ennél is visszafogottabban (3 pont) látja 2020-at
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk