kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel

A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel. A felvehető maximális összeg 500 ezer forint lesz - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.

Bartos Mónika kifejtette: kiemelt cél, hogy biztos alapokon nyugvó idegennyelvtudást szerezzenek a fiatalok. Számukra ugyanis komoly versenyhátrányt jelent, ha ezzel a tudással nem rendelkeznek.

A nyelvi diákhitel komoly segítséget jelent majd a versenyképes nyelvtudás megszerzéséhez, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására - mondta.

Felidézte azt az intézkedést, amellyel a kormány a 9-11. évfolyamos diákok számára kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget biztosít.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte: nagyon sok diák ugyan elvégzi az egyetemet, főiskolát, de a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése e probléma megoldásában kíván segíteni - mutatott rá a vezérigazgató. A hitelt várhatóan október 1-jétől lehet majd igényelni, az aktív jogviszonnyal bíró egyetemi és főiskolai hallgatók mellett a már végzett hallgatók is élhetnek a lehetőséggel. A kért hitelt egy hónap elteltével folyósítják.

Azt nem nézik, milyen módon szerezte meg a diák a kívánt és diplomához szükséges nyelvtudást.

Bugár Csaba hozzátette: a Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni a hitelt, és ha egy éven belül sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a Diákhitel 2 kamata, azaz a 0 százalék lép életbe.

A BAR-listások nem igényelhetik ezt a hitelt - fűzte hozzá a vezérigazgató az MTI kérdésére, aki úgy számolt, első körben mintegy 3 ezren veszik majd igénybe ezt a lehetőséget.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk