Megjelent: 5 éve

Egyre többen lépnek be szakszervezetekbe

Az Audi gyárban dolgozók sikeres sztrájkja miatt egyre többen lépnek be szakszervezetekbe, és sok helyen tagszervezeteket hoznak létre - írja a Népszava.

images

images

Autóipari beszállító cégek dolgozói keresik fel a Vasas Szakszervezeti Szövetséget, hogy tagszervezetet szeretnének alapítani. Az egyik vállalatai alkalmazottai azonnal sztrájkba is lépnének, hogy béremelést kapjanak. A Vasas Szakszervezet figyelmeztette őket, hogy első lépésként a munkáltatóval kell egyeztetést kérni, ha ez sikertelen, akkor két órás demonstrációt lehet tartani, sztrájkolni csak ezután lehet - írja a lap.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) sikeres sztrájkja óta a Google-keresési statisztikái alapján is egyre többen keresnek rá a szakszervezet kifejezésre.

Csalogány György, az AHFSZ elnökhelyettese szerint azért tudtak sikeresek lenni, mert valóban a dolgozók érdekeit képviselik, és mert a gyár dolgozóinak 70 százaléka szakszervezeti tag, így nagyon egységesen tudtak fellépni.

Országos átlagot tekintve a munkavállalók 10 százaléka tagja valamilyen érdekképviseletnek. Az ipari vállalatoknál ez az arány jóval magasabb 70-75 százalék.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség tagsága is közel 10 százalékkal bővült az elmúlt hetekben. László Zoltán, a Vasas alelnöke szerint ez csak részben köszönhető az Audi sztrájknak, az iparban a szakszervezeti építkezése nyomán egyre erőteljesebb a dolgozók érdekérvényesítési szándéka és képessége. Ennek egyik példája a kecskeméti Mercedes-gyár, ahol 35 százalékos béremelést sikerült elérni, egy tatabányai ipari parkban 17,5, öt másik cégnél 20 százalékos emelést sikerült kiharcolni.

László Zoltán szerint a képzettebb munkavállalók a munkaerőhiány miatt nem érzik olyan kiszolgáltatott helyzetben magukat, és a jó példák is megerősítik őket abban, hogy képviseljék érdekeiket.

Fotó: MTI
Népszava




  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk