Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

22 évre ítélték a munkatársát brutálisan meggyilkoló férfit

Jogerősen huszonkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a szolnoki férfit, aki - azért, hogy szerencsejáték miatt keletkezett adósságától megszabaduljon - fényes nappal, a nyílt utcán brutálisan meggyilkolta munkatársát 2016-ban - írja az MTI.

A táblabíróság a 24 éves vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, jármű önkényes elvétele és folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek.

A vádlott 2016 májusától egy mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket forgalmazó cég eladójaként dolgozott egy szolnoki bevásárlóközpontban. Hetente egyszer kapott árut, és a bevétellel is ekkor kellett elszámolnia. A szállításokat a legtöbb esetben a későbbi sértett, egy 61 éves kiskunfélegyházi férfi végezte. A vádlott 2016 tavaszától kezdett el sportfogadásokat kötni. Kezdetben kisebb összegekkel, később már akár napi 50-100 ezer forintos tétekkel játszott. Július elején a férfi eljátszott az üzlet bevételből több mint 900 ezer forintot.

Július 13-án elhatározta, hogy a pénzért érkező munkatársát megpróbálja megtéveszteni. Egy preparált pénzköteget készített, amelyben a több mint 920 ezer forint helyett csak 13 ezer forintnyi bankjegy volt méretre vágott papírlapok mellett. Bízott benne, hogy kollégája nem számolja meg a pénzt, ezért elkészítette az átvételt igazoló bizonylatot. Arra az esetre pedig, ha munkatársa felfedezi az átverést, magához vett egy kést, hogy megölje őt.

A vádlott és az áldozat július 15-én a város egy kietlen részén találkozott. A sértett felfedezte a papírlapokat, kérdőre vonta a vádlottat, aki ekkor háromszor mellkason és hason szúrta. Az áldozat segítségért kiabálva menekülni próbált, de néhány lépés után összeesett. A vádlott ezután még többször megszúrta, majd elkezdte átkutatni a sértett kocsiját. Amikor látta, hogy a férfi felült, az autóval nekitolatott, többször áthajtott rajta, majd a járművel elmenekült. Az áldozat a helyszínen meghalt. A történteknek többen szemtanúi voltak, és az esetet kamera is rögzítette.

Döntésével a táblabíróság enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott életfogytiglani büntetést. Benedek Tibor tanácsvezető bíró indoklásában kifejtette: nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott vette magához az áldozat kocsijából a más üzletekből összegyűjtött bevételt és rejtette el a tetthely közelében, így az emberölés nem minősíthető nyereségvágyból elkövetettnek. A bíróság a vádlott fiatal felnőtt korára és enyhe fokban korlátozott beszámítási képességére tekintettel látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk