Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

A nyugdíjasok ellátásának javítását sürgeti a Jobbik

Sajátos "magyar indexálás" bevezetésével, differenciált nyugdíjemeléssel, az otthoni jelzőrendszer és az idősotthoni rendszer kiterjesztésével javítana a nyugdíjasok helyzetén a Jobbik - jelentette be Sneider Tamás pártelnök.

Hangsúlyozta: a svájci indexálás 2008-as megszüntetése és a 13. havi nyugdíj elvétele óta folyamatosan romlik az idősek helyzete, miközben uniós összevetésben is keveset költ az ország a nyugdíjrendszerére, hiszen - szemben a 11 százalékos közösségi átlaggal - a GDP nem egészen 9 százalékát fordítják e célra.

Ezért a nyugdíjas fogyasztói kosár áremelkedését és a reálbér változását is figyelembe vevő "magyar indexálás" bevezetését sürgette, mondván, így garantálható a nyugdíjak folyamatos és biztonságos vásárlóérték-növekedése.

A minimum a 150-200 ezer forintos nyugdíj, amiből már "el lehet lenni talán normális körülmények között" - fogalmazott.

A Jobbik elnöke szerint az is javítana a nyugdíjasok helyzetén, ha országszerte elérhetővé válna számukra az a jelzőrendszer, amellyel egy gombnyomással értesíthetik az illetékeseket egészségügyi vagy közbiztonsági problémájukról, akárcsak annak megoldása, hogy a mainál jóval több igénylő juthasson idősotthoni ellátáshoz.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk