Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Az orvosi kamara egy komplex rendszer részeként képzeli el az orvosi bérrendezést

A kamara által kidolgozott bértábla-javaslat alapja az osztrák bértábla 70 százaléka - mondta a MOK alelnöke.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy komplex rendszer részeként képzeli el az orvosi bérrendezést - erről a kamara elnöke beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kincses Gyula elmondta azt is, a köztestület által elkészített és nyilvánosságra hozott bértáblaajánlásról már volt egy tárgyalási forduló az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel. Úgy fogalmazott, a tárgyalások nemcsak bérről, hanem az egész egészségügyi rendszer finanszírozási átalakításáról fognak szólni, a tavaly év végén megjelent kormányrendelettel kontextusban tekintik át a lehetőségeket.

Álmos Péter alelnök elmondta, a kamara által kidolgozott bértábla-javaslat alapja az osztrák bértábla 70 százaléka. Úgy vélik, ha az abban foglaltak megvalósulnak Magyarországon, akkor csökken az orvoselvándorlás, a most külföldön dolgozó magyar orvosok hazajönnének és megszűnne, valamint büntethető lenne a hálapénz. A MOK javaslata szerint a rendszerbe belépő, kezdő rezidensnek 687 837 forint lenne a bruttó alapbére, egy öt éve rezidensként dolgozónak 875 906 forintos, egy kezdő szakorvosoknak 1 154 920 forintos, egy 37 éves szakorvosi tapasztalattal rendelkező orvosnak 2 millió felett lenne a bruttó alapbére.

Kincses Gyula jelezte, az egészségügyi ágazatban dolgozók képviseletére jogosult, a sztrájktárgyalásokban résztvevő MSZ EDDSZ is készül egy saját bértáblával, amiben - elmondása szerint - az abban foglalt bértételek hasonlóak a kamara által javasolttal. A kamarai elnök szerint a 2021-es költségvetésben az orvosbérekre már "szabad szemmel is jól látható" összegnek kell szerepelnie.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk