kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Csak a cégek ötöde számára stratégiai fontosságú a munkavállalói élmény

23 millió dolgozó munkavállalói élményét vizsgálta világszerte a Kincentric a második, 2019-ben indított #dolgozniélmény kutatásában. Itthon 19 iparág 126 vállalatán keresztül, összesen 300 000 dolgozó munkavállalói élményéről nyilatkoztak a cég- és HR vezetők. A kutatásból kiderült: bár a cégvezetés szerint is fontos az, hogyan érzik magukat a kollégák, és tudják, hogy a munkavállalói élmény fejlesztése javítja az üzleti eredményeket is, itthon a cégeknek mégis kevesebb, mint az ötöde rendelkezik erre nézve stratégiával.

A munkavállalói élmény azt mutatja meg, hogyan érzik magukat a kollégák a munkavállalói életciklus különböző állomásain. A munkavállalói élmény akkor kezdődik, amikor egy cég iránt érdeklődő álláskereső először hall a vállalatról, vagy ellátogat a cég karrieroldalára, és nem ér véget akkor sem, amikor az adott vállalatnál dolgozó kolléga elhagyja a szervezetet.

Miért kell élményt nyújtania a munkahelyeknek?

A digitális forradalom ellenére a cégek sikerességéért az ott dolgozók felelnek. A növekedés és a siker kulcsa ezért lehet az, ha a vállalatok elhiszik, hogy munkatársaikon keresztül válhatnak kiemelkedővé. A kollégák megtartásában és motiválásában is fontos, hogy a munkahelyen emlékezetes és meghatározó élmények érjék őket.

A munkavállalói élmény fejlesztésének 3 alappillére a munkavállalói élmény stratégia, a folyamatos párbeszéd a munkavállalók és munkáltató között, valamint az ígéretekkel összhangban lévő munkavállalói élmény pontok fejlesztése. Mindhárom pillér közös alapja a munkavállalói életciklus, és annak különböző állomásai.

Magyarország jelentős lemaradással küzd

A kutatásban résztvevő hazai HR-vezetők 78%-a tudja, hogy a munkavállalói élmény fejlesztése pozitívan hat az üzleti eredményre. Mégis csupán a megkérdezettek 15%-ának van stratégiája a munkavállalói élmény javítására. Ez a globális eredménynél jóval alacsonyabb tudatosságot mutat, nemzetközi szinten a vállalatok 25%-a rendelkezik munkavállalói élmény stratégiával” - emelte ki Bakos Réka, a kutatás szakmai vezetője.



Mit csinálnak másként a munkavállalói élmény kutatás alapján kiemelkedő vállalatok?

A hazai 15%-os átlaggal szemben minden második kiemelkedő magyar cégnek van munkavállalói élmény stratégiája. 89%-uk folyamatosan fenntartja a párbeszédet a munkavállalóival és az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben biztosítja a munkavállalói élményt.

A kutatás alapján kiemelkedő vállalatok számára a tehetségek a legfontosabbak és a szokottnál nagyobb figyelmet fordítanak az új belépőkre és a véleményvezérekre is. A kiemelkedő cégek az életciklus állomásokba több mérési pontot is beiktatnak, ezzel növelve az adatalapú döntéseket a fejlesztések során.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Csak a cégek ötöde számára stratégiai fontosságú a munkavállalói élmény
2. oldal - Ki beszéli a legjobban az Y-generáció nyelvét?
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk