Megjelent: 6 éve

Honnan lesz elég energiád a 2020-as fogadalmaidhoz?

Január a fogadalmak hónapja, az év első napján még erős bennünk az elhatározás, hogy bizony tartani fogjuk magunkat a céljainkhoz, és új szokásokat vezetünk be, azonban ahogy sodródunk a hetekkel, csökken a lelkesedés. Mit tehetünk ez ellen?

Nemcsak a motiváció fontos!

Azt nagyon gyakran halljuk, hogy a fogadalmak sikeres betartásához érdemes leírni a céljainkat, és feltenni magunknak azt a kérdést is, hogy miért akarjuk ezeket elérni. Azonban önmagában ez a gyakorlat nem elég, valahogyan el kell érnünk azt is, hogy legyen elegendő időnk és nem utolsó sorban energiánk a megvalósításhoz.

Ésszerű időterv: kulcs a csalódás elkerüléséhez!

Ha a céljaink már tiszták, akkor érdemes azzal a lépéssel folytatni a megvalósítást, hogy apróbb, átláthatóbb lépésekre bontjuk ezeket a célokat, és megtervezzük azt is, mikor lesz rá időnk.

Nem elég kitűzni, hogy ezentúl többet fogunk mozogni, pontosabban határozzuk meg, hogy például hétfőn és csütörtökön építjük be a mozgást a napunkba. Délelőtt vagy délután? Milyen mozgásformát választunk? Egyedül vagy edzőtárssal? Ezek mind-mind olyan apró kérdések, amelyek megválaszolása közelebb visz a sikerhez.

Arról nem is beszélve, hogy tudatos tervezéssel láthatjuk, tényleg belefér-e a napunkba az a sok teendő, amit tervezünk, és felállíthatjuk a fontossági sorrendet.

Ha már megvan az idő, honnan lesz energiánk?

Nem elég a szándék, a szervezetünket is fel kell készítenünk, energiával kell ellátnunk. Minél jobban odafigyelünk a megfelelő vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek pótlására, annál inkább meghálálja a szervezetünk a törődést?

De hogyan tudunk hatékonyan pótolni ennyi vitamint és ásványi anyagot?

Szerencsére nem kell marékszámra szedni a különböző bogyókat, elegendő, ha olyan multivitamint választunk, amely egyetlen adagjában tartalmazza a szervezetünk számára szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat.

Ha viszont igazán jót akarunk tenni a testünkkel, akkor nem csupán arra érdemes figyelni, hogy milyen anyagokat tartalmaz a multivitamin, hanem arra is, hogy ezek tényleg jól szívódnak-e fel.

A hagyományos táplálékkiegészítők általában csak korlátozott mértékben szívódnak fel a szervezetbe, ami azt is jelenti, hogy korlátozott a hatásuk.

Ha azonban egy új gyártási módszerrel sikerül megnövelni a hatóanyagok felszívódását, akkor a multivitamin hatékonysága is megnő. A LipoCellTech™ kutatócégnek pontosan erre sikerült megoldást találnia, amikor kidolgoztak egy olyan speciális technológiát, ami különbözik a többi étrend-kiegészítő gyártási folyamatától.

Elérték azt, hogy a tápanyagok felszívódása a testbe sokkal magasabb legyen, és ezt a magasabb szervezetbe történő felszívódást tudományos kutatás is igazolta.

Ezzel a módszerrel készült a Vitamunda liposzómás multivitamin is, amely támogatja többek között az immunrendszert, az idegrendszert és az anyagcserét. Kapszulái csak természetes összetevőket tartalmaznak, amelyek a vegán étrendbe is beilleszthetőek.

A Vitamunda liposzómás multivitamin már Magyarországon is elérhető, így rendkívül magas hasznosulását minden nap élvezhetjük.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk