kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Béremelési ajánlatot tett a BKV vezetése, a szakszervezet kevesli a nyolc százalékos emelést

A BKV Zrt. nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez "megalázóan kevés" - derült ki a felek közleményeiből.

images

images

A BKV Zrt. közölte: a munkavállalói oldal felé terjesztett nyolc százalékos béremelési ajánlat 5,6 milliárdos forint ráfordítást jelent a közlekedési vállaltnak.

Hozzátették: a társaság ebből az összegből fedezné a később megállapítandó mértékű alapbéremelést, fordítana a szenioritási rendszer kiterjesztésére, a kulcsfontosságú pozíciót betöltők, illetve a diplomás munkaerő megtartását segítő bérrendezésre és a munkakörülmények javítására. Ezek között egészségmegőrző intézkedéseket és juttatásokat említett a BKV kommünikéje.

A BKV jelezte azt is, hogy "a munkavállalói oldal az ajánlatot jelen formájában nem tudta elfogadni".

Úgy folytatták: "a cégvezetés biztosította róla tárgyalópartnereit, hogy tisztában van az éles munkaerő-piaci versenyhelyzettel, és felelős munkáltatóként törekszik egy olyan megállapodás létrehozására, amely segíti a jelenlegi munkaerő megtartását (...)".

A BKV-nál működő EKSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átlagosan nyolc százalékos emelés "nem tárgyalási alap", az "megalázóan kevés". Egyúttal leszögezték, hogy a szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett.

Az EKSZ beszámolt arról is, hogy a keddi bértárgyalás volt az első, amelyen a BKV vezetése konkrét ajánlatot tett az idei bérek emelésére. "(.) a szánalmasan kevés, több tételből összeállt, nagyjából 8 százalékos javaslatért kár volt összeülni" - idézte a közlemény Naszályi Gábort, a szakszervezet elnökét.

Naszályi Gábor a közleményben kifejtette, hogy a nyolc százalék átlag úgy jön össze, hogy hat százalékot alap béremelésként, két százalékot pedig szenioritás és a "kulcsemberek" megtartása címén adna a cég.

A szakszervezeti elnök azt hangsúlyozta: "ezzel a szánalmas ajánlattal nem lehet a tapasztalt járművezetőket és karbantartókat a cégnél tartani". Naszályi szerint, ha Bolla Tibor vezérigazgató felelősen gondolkodik a BKV jövőjéről és az ott dolgozók megbecsüléséről, akkor komolyabban veszi a béremelési tárgyalásokat, s hamarosan tesz egy, a keddinél "lényegesen jobb" ajánlatot.

A felek közölték azt is, hogy megállapodtak a tárgyalások folytatásában.

Fotó: totalcar.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk