Megjelent: 4 éve

Már az emelt fizetés érkezik a rendőrök számlájára

Szerdán érkezik a számlákra a rendőrök emelt fizetése; a kormány januári döntése 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

images

Kontrát Károly elmondta, a 10 százalékos illetménykiegészítésnek megfelelő juttatást mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az idegenrendészet, a szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatalos állományában dolgozók kapják meg. Jelezte, az idei béremelésre a kormányzat 34 milliárd forintot fordít.

Kiemelte, a kormány a béremeléssel szeretné megbecsülését kifejezni a rendvédelemben dolgozóknak azért a munkájukért, amit a magyar emberek biztonságáért végeznek a településeken és különösen a magyar határ védelmében.

Ma a biztonság a legfontosabb közösségi érték, és Magyarország biztonságos országnak számít, ebben pedig kiemelkedő szerepe van a rendvédelmi hivatásos állománynak - mondta.

Kontrát Károly közölte, a mostani béremelés a 2015-ben megkezdett rendvédelmi életpályaprogram folytatása. Emlékeztetett arra is, hogy a múlt év végén bruttó félmillió forint juttatást is fizettek, az először most, a januári fizetésekkel érkező 10 százalékos kiegészítő juttatás pedig beépül a bérbe.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrség a koronavírus elleni védekezésben is kulcsfontosságú feladatokat kapott az Operatív Törzs akciótervében.

Kontrát Károly azt hangoztatta, a kormány eltökélt abban, hogy az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével tovább javítsa a rendvédelmi állomány anyagi és munkakörülményeit.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk