kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Adatokat törölt telefonjáról a Viking szállodahajó kapitánya

A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után az ütközéshez kötődő adatokat törölt a telefonjáról - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Megerősítették továbbá azt a sajtóhírt, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.

Kifejtették: a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.

Ezen tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, az óvadékról szóló bírósági határozat fellebbezése indokolásának kiegészítésében, a bíróságot még csütörtökön tájékoztatja, és a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik - tették hozzá.

Közölték továbbá azt is, hogy a fővárosi főügyész - a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével - a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre. A csoport jelenlegi feladata, figyelemmel arra, hogy az ügy vizsgálati szakaszban van, a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki, hogy biztosítsa a kapcsolatot a budapesti dél-koreai nagykövetség munkatársaival.

Emlékeztettek: a nyomozási bíró június elsején egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt - olvasható az ügyészségi közleményben.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, illetve a baleset napján hét áldozat holttestét találták meg. Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk