kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Váltani akarnak és új kihívásokat keresnek a munkavállalók

Így januárban feltettük a kérdést olvasóinkak, hogy mit fogadtak meg a munkájukkal kapcsolatban 2018-ra. A legtöbb szavazatot a munkahelyváltás, mint cél kapta. Második lett az új kihívások keresése. Legkevesbben választották azt a lehetőséget, hogy jobb munkát akarnak végezni az idei évben.

A válaszadók több, mint harmada (közel 37%) érzi úgy, hogy eljött a munkahelyváltás ideje. Körülbelül a válaszadók ötöde keresne új kihívásokat, ami jelentheti azt, hogy a jelenlegi munkahelyén szeretne új feladatokat, de akár jelentheti azt is, hogy szintén új irányokba indul, ha megnyílnak előtte lehetőségek. Mint látható ez már összasségében több, mint a szavazók fele, így mint láthtó nem lesz könnyű dolga a cégeknek és a HR-eseknek a munkaerő megtartásával, amely korábbi szavazásunk szerint is, az egyik legnagyobb kihívásnak ígérkezik 2018-ban.



16,5-16,5% azok aránya, akik fizetésemelést akarnak kérni, és azoké, akik állást keresnek. A korábbi számokhoz képest nagyon kevesen, 5-5% körül van azok aránya, akik arra határozták el magukat, hogy többet vagy jobban dolgoznak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január)

Így változtak az átlagkeresetek hazánkban 2005 és 2014 januárja között a KSH adatai szerint. Teljes cikk

A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon

Így változott a munkanélküliség hazánkban 2021 februárja és 2024 februárja között. Teljes cikk

A hétvégén dolgozó foglalkoztatottak aránya a világban

A 2018-as adatok szerint így alakult a hétvégén foglalkoztatott dolgozók aránya a világ országaiban. Teljes cikk