Megjelent: 6 éve

Leépítés a HírTV-nél, megszűnik a Magyar Nemzet, és a Lánchíd Rádió

Anyagi okok miatt Simicska Lajos megválik a Magyar Nemzettől, holnap jelenik meg az utolsó lapszám, erről ma tájékoztatták a dolgozókat is. A szintén Simicska tulajdonában lévő Lánchíd Rádió ma éjfélkor hallgat el. A HírTV egyelőre megmarad, de leépítenek. A Heti Válasznak új tulajdonost keresnek - írja a 444.

Az 1938-ban alapított Magyar Nemzet dolgozói ma az utolsó lapszámot készítik el, az mno.hu sem frissül ezentúl. Simicska Lajos nem tudja tovább finanszírozni a lapot, sem a rádiót. A Heti válasznál is súlyos anyagi gondok vannak, ott a szerkesztőség kereshet új tulajdonost - írja a 444.

Az Index szerint a Magyar Nemzet szerkesztőit sokkolta a bejelentés, mert azt hitték, hogy legalább az online verzió megmarad. Bíznak abban, hogy lehet folytatás. A legtöbben Ungár Pétert, az LMP elnökségi tagját emlegetik, akinek van már sajtóérdekeltsége például a Figyelőben. De egyelőre mindegyikük munkaviszonya megszűnik, végkielégítést kapnak.

A HVG-nek György Zsombor, a Magyar Nemzet főszerkesztője azt mondta a lap bezárása az első állomása a Fidesz totális rendszerének kiépítésében. Megerősítette, hogy van érdeklődő a lap iránt, addig megpróbálják egyben tartani a csapatot.



Unyatyinszki György újságíró azt írta ki a Facebookra: „A magyar társadalom számára üzenetértékű (Tompos Ádám kollégám szavaival élve), hogy a Magyar Nemzet túlélte a fasiszta korszakot, a kommunistákat, majd az Orbán-rendszerben bedől." - írja az Index.

A Lánchíd Rádiónak még októberig volt érvényes frekvencia szerződése, így őket is váratlanul érte a bejelentése.

A HírTv-t egyelőre nem adja el Simicska, de többeket elküldenek a csatornától.

2015 és 2018 között az addig Fidesz közeli lap, az újságíróknak sokkal nagyobb szabadságot adott, mint korábban, a propaganda gyártása helyett teljes munkaidejükben érdemi anyagokon dolgozhattak - írja a 444.

444/Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk