kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Munkahelyteremtésre kaptak pénzt, mégsem arra költötték a cégek

Hárommilliárd forintot kapott a külügyi tárcától munkahely-teremtésre három cég, amely nem is akart munkahelyet teremteni. Éves szinten egyébként 100 milliárd forinttal támogatja az állam a beruházásokat és a munkahelyteremtést.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium júliusban egyenként 8,9 millió forinttal támogatta az új munkahelyek létrehozását - írja a Zoom.hu. A 8,9 millió forintos, egy munkahelyre jutó támogatás csak egy átlagos érték: a szubvenció összege 39 millió és 1,7 millió forint között szóródott, sőt, volt több olyan vállalat - a magyar Master Good Kft., a vakcinagyártásban utazó francia tulajdonban lévő Sicta Kft. és a japán Denso Kft. -, amely egyenként úgy kapott több mint egy milliárd forintos támogatást, hogy egyetlen új munkahely teremtését sem vállalta.

A most nyilvánosságra hozott adatok szerint - az év elejétől október közepéig - a külügy összesen 61,8 milliárd forintra szerződött le új beruházások támogatására. Ezen felül a Pénzügyminisztérium a hazai cégeknek tíz milliárd forintos nagyságrendben nyújt szubvenciót beruházások ösztönzésére - így éves szinten az adófizetők százmilliárd forinttal támogatják az új beruházásokat.

A legdrágább munkahelyeket a német Audi Hungária Zrt. szállítja a magyar gazdaságnak, a cég 30 új, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó munkahely létrehozását ígérte, erre kapott a külügytől 1,2 milliárd forintot, vagyis munkahelyenként 39 millió forintot.

A második legnagyobb egy állásra jutó támogatást elnyerő Zoltek Zrt. termelést hoz Magyarországra - erre fizet a külügy állásonként 22,8 millió forintot. (A cég összesen 8,1 milliárdot nyert el.) A japán társaság a világ egyik meghatározó szénszálgyártója, magyar cége Nyergesújfaluban található. A bővítéssel 357 új munkahelyet teremtenek.

A harmadik helyezett a pécsi Magnus Aircraft Zrt., ez a cég 105 állás létrehozását vállalta, összesen 2 milliárd forintért, vagyis 19,7 millió forintból gazdálkodhat pozíciónként.

zoom.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk