kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

10-ből 6 hely üresen marad szeptembertől a szakközépiskolákban

Soha nem volt még olyan kevés 9. évfolyamos tanuló a szakközépiskolákban (korábban szakiskola) mint ahányan idén ősszel kezdik a tanévet. A szülők szívesebben választanak olyan iskolát a gyereknek, ahol nem kell rögtön szakmát tanulni - írja az eduline.hu az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

images

images

18 168 diák került be valamelyik szakközépiskolába az idei középfokú felvételin. Húsz éve folyamatosan csökken a létszám, de ilyen kevés még sohasem volt, ez az adat azt jelenti, hogy 10 férőhelyből hat üresen marad - írják.

Az 1999/2000-es tanévben még több 30 ezren, tíz évvel ezelőtt már csak 23 073-an, tavaly pedig már csak 18 818-an kezdték meg tanulmányaikat a hároméves képzésen.

Az intézmények összesen 50 769 férőhelyet hirdettek meg, ebből 32 601 üresen marad.

A szakgimnáziumokban is egyre kevesebb a kilencedikes diák, idén megállt a csökkenés. Jelenleg ez a legnépszerűbb középfokú intézménytípus: idén a négy és öt évfolyamos gimnáziumokba 28 750-en, a hatosztályos gimnáziumokba 4546-an, a nyolcosztályosokba pedig 3191-en jutottak be.

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke szerint a visszaesés egyik oka egyértelműen demográfiai, emellett azonban az is szerepet játszik, hogy a nyolcadikos általános iskolások nem tudják, milyen kilátásaik lennének a különböző szakmákkal. Szerinte szükség lenne arra, hogy a cégek bekapcsolódjanak a pályaválasztásba, ismertessék a különböző szakmák életpályamodelljeit, karrierlehetőségeit. "A duális képzés elképzelhetetlen a cégek aktivitása nélkül" - nyilatkozta.

Korábban mi is írtunk arról milyen hátrányai lehetnek abból, ha egy 12 évesnek kell szakmát választania.

Tóth József szerint ezt úgy lehet megoldani, ha négyéves lenne a képzés a szakközépiskolákban is, az első két évben csak alapismereteket tanulnának, és 10. osztály végén kellene csak szakmát választani. Jelenleg az ide jelentkező diákok három évig tanulják a szakmát, de általános tudást nem szereznek, mivel kilencedikesek összesen heti tizenkét órában tanulnak magyart, matematikát, idegen nyelvet, társadalom- és természetismeretet. 11. osztálytól kezdve pedig megszűnik a matek és a magyar is.

A hiányszakmát tanulóknak kiírt Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj sem jelent elég nagy vonzerőt a felvételizők számára, hiszen ez havonta mindössze 10-35 ezer forintot jelent. Tóth szerint ennél jóval magasabb összeggel lehetne motiválni a diákokat.

Fotó:Pixabay
eduline.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk